A „romabűnözés” és a Demokratikus Koalíció

2014. július 16. 08:55

Eörsi azt mondta: „romabűnözés statisztikailag létezik”. Ez valóban újítás a jobbikos megközelítésekhez képest, van azonban vele néhány rendkívül komoly probléma.

2014. július 16. 08:55
Krémer Ferenc

Tegyük fel, hogy a DK politikusa nem azt akarta mondani, hogy léteznek statisztikák a romák által elkövetett bűncselekményekről, hanem csupán annyit, hogy sok ilyen bűncselekmény van, vagy azt, hogy sok roma követ el bűncselekményt, vagy azt, hogy a romák bűnözők. Ez nem derül ki a szövegből. Tegyük fel azt is, hogy egy adott területen a társadalmi percepció nagyszámú cigányok által elkövetett bűncselekményt mutat, az, hogy ezt milyen módon kommunikálja egy politikus, a beállítottságától függ. Lehet azt mondani, amit Eörsi Mátyás mondott, de akkor általánosítja a jelenséget és a stigmatizál mindenkit, aki roma. Lehet azonban azt is mondani, hogy »a lakosság és a rendőrség szerint a cigányok közül többen/sokan követnek el szabálysértést/törvénysértést«, s ez társadalmilag és kriminológiailag kezelhetőnek mutatja a problémát.

De az is lehet, hogy csak azt gondolta, a »statisztikai« jelző hitelesíti, tudományos ízűvé teszi a »romabűnözés« fogalmát. Mit jelent hát maga a fogalom? Bármit is jelentett korábban, mára a magyar neonáci mozgalmak határozták meg a jelentéstartományát, és ettől senki sem tekinthet el. Ebben az értelemben a »cigánybűnözés« a »magyarokat« fenyegető, kifejezetten a »magyarok« ellen irányuló általánosan elterjedt, a cigányságra jellemző bűnözői magatartás. Komoly hibát követett tehát el Mihancsik Zsófia, amikor azt vetette a jogvédők szemére (de miért éppen nekik mondja?), hogy szerintük nem szabad beszélni a cigányok által elkövetett bűncselekményekről, a cigányok kulturális nyomoráról. Mellesleg egyáltalán nem értem, miért ne lenne szabad. Amit nem szabad – szerintem – az a »cigánybűnözés« vagy a »romabűnözés« fogalmak használata, mert ezeknek a fentin kívül más jelentése nincsen. Használata nagyjából olyan, mintha »keresztény pedofíliáról« beszélnénk.

Eörsi Mátyás tapasztalt politikus, aki valószínűleg nem ül le úgy egy újságíróval élő adásban beszélgetni, hogy nem döntötte el előre, mit fog mondani. Az interjú nagy része, értelmezésem szerint arra irányult, hogy igazolja Pásztor Albert támogatását. A romák helyzetének csakis ebből a szempontból volt jelentősége az interjú során. A másik, amit bizonyítani igyekezett, az volt, hogy a DK nem sérti meg a demokratikus és humánus alapelveket. Mivel Pásztor Albert sötét ló, semmit nem tudunk arról, mit gondol, milyen tervei vannak, csak azt tudjuk, amit és ahogyan korábban mondott, Eörsi Mátyás érvelése teljesen ambivalenssé vált, és szerintem képtelen volt feloldani az ellentmondásokat, illetve csak azon a módon, ha megkonstruálta a »statisztikailag létező romabűnözést«. Ahogy látom a DK képtelen feloldani ezt az ellentmondást, ezért Gyurcsány Ferenc szombati beszédének egyes részei teljesen hiteltelenek. A DK politikusai képtelenek kezelni az ellenük tüntető demokratákat is (a fideszesekhez már hozzászoktak), össze-vissza nyilatkoznak. Jól mutatja a zavart, hogy »rossz mondatokká« akarják jelentékteleníteni Pásztor Albert 2009-es nyilatkozatát, s ezután már önmaguknak is megengedik, hogy »rossz mondataik« legyenek.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antifasiszta_Légió
2014. július 16. 14:42
"cigánybűnözés" így "cigánybűnözés" úgy "cigánybűnözés" amúgy... azon gondolkozom hogy ebben a nyomorult kis geci országban vajon elég lesz-e az összes pártnak és párt tákolmánynak ez a "cigánybűnözés" "definíció" a megélhetéshez???? vajon képes lesz-e ez a szóösszetétel megélhetést nyújtani az össze pártnak akik kelet-magyarország indulnak a választásokon....????....
wallenberg8805
2014. július 16. 14:39
A cigánybűnözésnek 3 fő felelőse van: 1. maga a cigánybűnöző 2. az ő szülei akik rosszra nevelték 3. a liberális jogvédők, akik adják alá a lovat
wallenberg8805
2014. július 16. 12:10
Például olyat tipikusan cigány elkövetők szoktak elkövetni (tipikusan = 100 esetből 95), hogy 3-an odalépnek 1 járókelőhöz, megkérdezik hogy "Van cigid?", és már ütnek is, meg sem várják hogy válaszoljon, megverik és elveszik az értékeit. Ez például a cigánybűnözés egyik módszere.
wallenberg8805
2014. július 16. 12:05
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * A cigánybűnözés azt jelenti hogy cigányféle bűnözés, tehát a bűnözésnek az az ága, amit leggyakrabban cigány elkövetők követnek el. A kifejezés azt nem jelenti hogy minden cigány bűnöző, azt csak a balliberális cionista oldal hazudja, hogy a kifejezés azt jelenti. Nem jelenti azt. * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!