Megvertek és őrizetbe vettek külföldi újságírókat a magyar rendőrök

2015. szeptember 17. 13:27

Szerb, lengyel, szlovák, svájci és ausztrál újságírókat, fotósokat is gumibottal ütöttek, illetve rugdostak a magyar rendőrök a szerda délutáni röszkei zavargás során, többeket őrizetbe vettek tiltott határátlépés miatt. A kormányszóvivő szerint az újságíróknak semmi keresnivalójuk olyan helyeken, mint a röszkei zavargás első sorai.

2015. szeptember 17. 13:27

Több, a migránsok zavargásáról tudósító külföldi újságírót is megvertek a magyar rendőrök Röszkénél. Három fotóriporter még mindig őrizetben van.

A lengyel köztévé munkatársa hiába kiabálta a rendőröknek, hogy „press, press”, kapott a fejére a gumibottal, mikor a migránsok tömegébe keveredett a határon. Az újságírót ráadásul őrizetbe vették illegális határátlépés kísérlete és előre be nem jelentett demonstráción való részvétel miatt – írja az Index

Rajta kívül egy szlovák és egy ausztrál fotóriportert is bevittek a szegedi fogdába a rendőrök. A lengyel újságírót csütörtök délelőtt elengedték, de a Heti Válasz úgy tudja, a többiek még mindig őrizetben vannak. Kovács Zoltán kormányszóvivő viszont azt közölte, hogy az érintettek szabadlábon védekezhetnek.

Az ausztrál Warren Richardsont a fején, a lábán és a mellkasán rúgták meg a rendőrök. A szabadúszó fotósnak egyébként magyar családja van és évek óta Budapesten él – írja a Heti Válasz.

A svájci RTS tudósítója, Jordan Davis a Twitterre posztolt fotót véres ruhájáról és mikrofonjáról. Azt írta, gumibottal ütötték meg, és nem erre számított egy uniós országban. 

Korábban a szerb köztévé arról adott hírt, hogy egész stábjukat megverték a magyar rendőrök és a felszerelésüket is eltörték.

A rendőrség egyelőre nem kommentálta a híreket, Kovács Zoltán kormányszóvivő viszont meglepetésének adott hangot, hogy Röszkén az első sorokban újságírók is jelen voltak. Szerinte a média munkatársainak semmi keresnivalójuk ilyen helyen. Mint mondta, az intézkedő nincs mérlegelési helyzetben, hogy eldöntse, ki a támadó és ki az újságíró.

A szóvivő azt is elmondta, hogy egy újságíró sincs őrizetben, három fotóssal szemben zajlik eljárás, akik szabadlábon védekezhetnek.

*

Fotó: Jordan Davis, Twitter.

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trust
2015. szeptember 18. 06:43
Megverték, hát minek mentek az első sorba? Csak verést kaptak, hány újságírót lőttek már agyon. Ezek a hírért bármire hajlandóak!
Peter8811
2015. szeptember 18. 06:19
Je suis pressz, pressz!
áfonya
2015. szeptember 18. 01:40
Videó amire vártál. http://www.keptelenseg.hu/keptelenseg/a-video-amire-vartal-104305
áfonya
2015. szeptember 18. 01:28
Persze a kődobáló idegen terroristák okoztak sérüléseket ,gonosz ballibsi hazudozó sajtó Magyarország lejáratja .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!