Átnevezik a bécsi Szerecsen Gyógyszertárat

2020. június 28. 12:40

Egyesek szerint az osztrák főváros harmadik legrégebbi gyógyszertárának neve kirekesztőként értelmezhető.

2020. június 28. 12:40

Új nevet és logót kap a szerecsenről elnevezett bécsi belvárosi gyógyszertár, a Mohren-Apotheke azt követően, hogy az afroamerikaiakkal való egyenlő bánásmódért küzdő amerikai radikális jogvédő civil mozgalom, a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) aláírásgyűjtéssel tiltakozott a patika szerinte rasszista elnevezése ellen.

Az intézményt 1350-ben alapították,

és a tulajdonos birtokában lévő dokumentumok szerint ez az osztrák főváros harmadik legrégebbi gyógyszertára. Korábban egy ideig A fekete etiópiaihoz nevet is viselte, több évszázada azonban Szerecsen Gyógyszertárnak (Mohren-Apotheke) hívják.

A Black Lives Matter ugyanakkor aláírásokat gyűjtött annak érdekében, hogy „kereszteljék át” a patikát.

Teresa Marosi, az intézmény vezetője szerint azonban az elnevezés nem diszkriminatív, sőt, sokkal inkább elismerésnek számított, hogy a szerecsenről nevezték el a gyógyszertárat. Európában ugyanis a középkorban még fejletlen volt az orvostudomány, a hatékony gyógyszerek többnyire Afrikából és a Keletről származtak. Éppen ezért ebben az időszakban több patika kapta a „szerecsen” nevet.

A tulajdonos végül úgy döntött: tekintettel a tiltakozók érzékenységére, megváltoztatja a gyógyszertár nevét. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a névváltoztatás hivatali ügyintézéssel jár, ezért időt vesz igénybe.

A szociáldemokrata párthoz (SPÖ) tartozó Mireille Ngosso kongói születésű osztrák orvos és politikus, aki egyben Bécs I. kerületének helyettes elöljárója is, a Twitteren azt írta:

„lenyűgöző érzés”, hogy a gyógyszertár tulajdonosa hajlandó a névváltoztatásra.

(MTI)

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. július 03. 09:36
Bécset is át kellene nevezni Schvarzra
lendvaiildiko
2020. június 30. 14:07
Az osztrákoknak különös érzéke van a történelem hamisításhoz és elhallgatáshoz. Megkérdeztem a fraknói vár - egyébként magyar - idegenvezetőjét a várban osztogatott ismertető szövegéről, illetve az elmondott ismertetőről: Ha egy nyugat-európai turista végigolvassa és hallgatja az ismertetőket, megtudja-e, hogy Fraknó valaha is Magyarország rész volt? (válasza: nem). Ha valaki elolvassa a bécsi István dóm angolnyelvű internetes ismertetőjét, megtudja-e, hogy a németül legegyszerűsítve csak Mariapötsch-i képnek nevezett Máriapócsi Kegyképet I. Lipót erőszakkal vitette Bécsbe, hogy a Máriapócson könnyező kegyképet felesége szemrevegye, nyoma sincs a kegyképnek az angol ismertetőben. A Soproni Népszavazást választási csalásnak titulálják "sógoraink" és állítják, hogy magyar csalás miatt marad magyar az ő Sopronjuk, jobban mondva Ödenburgjuk.... E szerencsenmosdatást játszi könnyedtséggel megoldják majd....
lendvaiildiko
2020. június 30. 13:58
Mandeláról Mengelére...
péterx
2020. június 29. 11:24
Bármi értelmezhető a liberálisok szájíze szerint. Csak egy szubjektív, a / torz / szemléletmódját megerősítő előítélet, egy beszűkült horizont kell hozzá. S persze, ezt a valóság-nézetet / fizikai / erőszakkal érvényesítő kivitelezés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!