Tovább fejlesztik a Pécsi Tudományegyetem campusát

2020. október 28. 09:24

A Pécsi Tudományegyetem a Modern Városok Program folytatására ismét tetemes összeget, 5,7 milliárd forintot kapott a kormánytól – adta hírül az Index.

2020. október 28. 09:24
null

A Pécsi Tudományegyetem a Modern Városok Program folytatására ismét tetemes összeget, 5,7 milliárd forintot kapott a kormánytól. A Magyar Közlöny múlt pénteki számában jelent meg az a rendelet, amely szerint az Orbán-kormány többletforrásban részesíti a Baranya megyei felsőoktatási intézményt. A három lépcsőben folyósított támogatás elsősorban az egyetem idegen nyelvi képzéseinek bővítéséhez kapcsolódó kapacitásfejlesztésre és a kutatás-fejlesztési potenciál növelésére érkezik majd – írta meg az Index.

Az egyetem rektora sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az építőiparban bekövetkezett árrobbanás miatt van szükség többletforrásokra. A pluszforrás azonban nemcsak az építőipari árak emelkedését fedezi, hanem az orvosi kar új tömbjének berendezéseit, valamint egy parkoló kialakítását is ebből oldják meg – számolt be a Szabad Pécs nevű helyi portál.

Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő ismertette, hogy korábban, 2015-ben a 24 milliárd forintos támogatást új campus építésére, valamint infrastruktúra fejlesztésére fordították. Ettől elsősorban a külföldi hallgatók létszámának növekedését várták. A mostani, csaknem hatmilliárdos támogatással együtt a teljes támogatási összeg egyébként a harmincmilliárd forintot is meghaladja – emelte ki az Index.,

Újságírói kérdésekre Decsi István, Pécs korábbi fideszes alpolgármestere, a Pécsi Tudományegyetem nemrégiben kinevezett kancellárja azt is elmondta, hogy a fejlesztéseket ugyanaz a cég valósítja meg, amely annak idején elnyerte az építési kivitelezést. A ZÁÉV Zrt. a program indulásakor még Matolcsy György rokonainak érdekeltségébe tartozott, időközben Mészáros Lőrinc tulajdonába került – szerepel az Index cikkében. 

(Forrás: Index, Szabad Pécs, PTE ÁOK)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ntlaszlo
2020. október 28. 13:48
"a támogatás elsősorban az egyetem idegen nyelvi képzéseinek bővítéséhez ... kapcsolódó kapacitásfejlesztésre érkezik majd" Jön még sok okos fiatal ázsiából. Sok helyen már most se lehet magyar szót hallani
OberEnnsinnen
2020. október 28. 10:05
A Modern Városok Program keretében ömlik a pénz a fideszes városokhoz: Szegedtől Pécsig. No és a Hódmezővásárhely-Szeged vasúti pálya, az sem magától termett... Lop a Fidesz, Lop a Fidesz, Lop a Fidesz, Lop a Fidesz, Lop a Fidesz,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!