Idén is indul a Hungarikum-pályázat

2021. február 02. 13:24

Idén is meghirdeti az Agrárminisztérium a hungarikum pályázatot, 930 millió forintos keretösszeggel – mondta Nagy István agrárminiszter.

2021. február 02. 13:24
null

A tárcavezető ismertette, hogy három célterületre lehet pályázni: az első – 900 millió forintos kerettel – a nemzeti értékek bemutatását és népszerűsítését segíti. A települési, tájegységi, megyei értéktárral rendelkező önkormányzatok, illetve az általuk létrehozott nonprofit gazdasági társaságok, közművelődési intézmények, civil szervezetek, közalapítványok, egyházi jogi személyek, határon túli szervezetek 1 millió és 4 millió forint közötti összegre pályázhatnak.

A támogatással nyomtatott és elektronikus kiadványok, honlapok, filmek készítését, bemutató terek kialakítását, rendezvények megvalósítását segíti az agrártárca.    

A  települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére 500 ezer és 1,5 millió forint közötti összegben lehet pályázni, erre 15 millió forint a keret.

A harmadik lehetőség – ugyancsak 15 millió forintos keretösszeggel – a népi kézműves értékek megőrzése mellett arra sarkallja a pályázókat,

hogy megjelenítsék a divatban a Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúráját.

Az elnyerhető támogatás összege 250 ezer forinttól 500 ezer forintig terjed – tette hozzá. A támogatások intenzitása 100 százalék, és azt előlegként nyújtják.    

Emlékeztetett,  hogy a jelentős érdeklődés miatt tavaly emelte a kormány 230 millió forintról 980 millió forintra a hungarikum pályázat összegét.    

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos közölte, hogy

valamint a mellékleteket ugyanitt feltölteni, de véglegesíteni és beküldeni csak március 1. reggel 8 órától március 30-ig lehet.    

Nagy István szerint az értékfeltárás a Kárpát-medencei nemzetegyesítés eszköze. A közvetlen társadalmi és gazdasági haszonnal járó értékgyűjtésnek köszönhetően immár 76 hungarikum, 181 kiemelkedő nemzeti érték, több mint 1100 települési és tájegységi értéktár, mintegy 10 ezer települési érték, 19 megyei értéktár, csaknem 2000 megyei érték szerepel a nyilvántartásokban, a külhoni nemzetrész értéktárakban pedig több száz érték található.    

A hazai és külhoni értékgyűjtés támogatására eddig kiírt tíz pályázat 1456 anyagországi és határon túli nyertesét mintegy 2,8 milliárd forinttal támogatta az agrártárca a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtésében, népszerűsítésében, megőrzésében és gondozásában az elmúlt hét év során. A 344 egyedi támogatással együtt a támogatási összeg meghaladta a 4,2 milliárd forintot – fűzte hozzá a miniszter.

(MTI)

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!