MSZP: Nincs szükség a lakossági energiaáremelésre

2022. július 21. 14:43

Tóth Bertalan szerint a gáz esetében nem indokolt az új piaci árakat érvényesíteni. Közben meg a kormány pont ezt szeretné minden áron elkerülni.

2022. július 21. 14:43
null

Nem tartja szükségesnek a lakosság energiaáremelést az MSZP társelnöke, frakcióvezetője, aki szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz azzal hazudta végig a választási kampányt, hogy az energiaárak fenntarthatók. Tóth Bertalan csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte a Németh Szilárd kormánybiztos által bejelentetteket, hogy folytatódik a dilettáns improvizáció.

Az ellenzéki politikus szerint földgáz esetében egy éves szinten 2000 köbmétert (havi 167 köbmétert) fogyasztó háztartástól 90 százalékkal több pénzt fog beszedni a Fidesz. Egy 2500 köbmétert fogyasztó háztartásnak közel háromszorosába fog kerülni a gázszámlája, 255 ezer forint helyett 753 ezer forintot kell a jövőben fizetnie – részletezte.

A szocialista politikus közölte,

a Fidesz-kormány 12 év alatt semmit nem tett a rosszul szigetelt, nem hatékony lakásállomány energiahatékonyságának javításáért,

pedig tudta, hogy az energia nem lesz mindig olyan olcsó, mint az elmúlt tíz évben.

A társelnök szerint a múlt heti bejelentéshez képest kisebb ugyan az áramáremelés mértéke, de még erre se lenne szükség, hiszen a paksi atomerőmű olcsó, 12 forintos termelése bőven fedezi a lakossági igényeket. Tóth Bertalan véleménye szerint gáz esetében sem indokolt az új piaci árakat érvényesíteni, hiszen a gázkereskedők, nagyobb fogyasztók ennél olcsóbban vásárolják a földgázt.

Azt követelte a kormánytól, adjon magyarázatot arra, miért hazudta azt az orosz gázszerződésről, hogy az biztosítja, hogy a magyar fogyasztók számára a gáz ára - a világpiaci ármozgásoktól függetlenül – ne növekedjen. A frakcióvezető úgy összegzett: Orbán Viktor és a Fidesz végighazudta a választási kampányt. A politikai haszonszerzés, és a hatalom megtartása érdekében mindvégig azt hazudták, hogy a jelenlegi energiaárak fenntarthatók annak ellenére, hogy a gáz importára már tavaly nyár óta nagyon magas volt – tette hozzá.

Hazudtak a stabilitásról, hazudtak a rezsiről, hazudtak az orosz energia áráról, hazudtak a veszélyhelyzetről, és szinte mindenről. Szégyen! – hangoztatta, azt sürgetve: a kormány ne sarcolja az embereket, vonja vissza az áremelési rendeleteket.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jóvanna
2022. július 22. 13:05
Berci utazzon le Paksra és vegyen egy hátizsáknyi 12 Ft-os áramot!
VeJoLa
2022. július 22. 12:05
Persze, hogy nincs! A maszop se emelte!
Anna0906
2022. július 22. 10:07
Kutyából nem lesz szalonna... Látni már rajta azonban, hogy a borotválkozással és talán a mosakodással is spórol, ő már jó példával jár elől :-). Gusztustalan, ápolatlan, buta fajankó. Pfuj.
Gyzoltan
2022. július 22. 06:21
"MSZP: Nincs szükség a lakossági energiaáremelésre" -mint a Bourbonok! Semmiből sem okultok, semmit sem tanultok! Így marad a kikopástok a közéletből! Kiöregszenek a rejtett káderek a közigazgatásból, az összelopott vagyon elkopik, megújítására egyre kevesebb a lehetőség, a generációs átörökítés is nehézkes... Lássátok be, nincs jövőtök Magyarországon! Hiteltelenné váltatok! -utódpártjaitokkal egyetemlegesen! Mind beleértve...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!