Csintalan Sándor nem fogadja el azt a véleményt, miszerint a Fidesz „primitív kommunikációt” folytat – szerinte ez arisztokratikus megközelítés
Keményen bírálta a baloldalt és az ellenzéki kampányt a baloldali politikus.
A hírt a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte szerdán.
Azt írták: az Alaptörvény kilencedik módosításával megkezdett védelmi és biztonsági szabályozási reform következő állomásaként október 1-jei hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő költségvetési szerv alakul.
A Védelmi Igazgatási Hivatal megalakításának célja az ország biztonságának fokozása, a védelemhez és a biztonsághoz kapcsolódó igazgatási feladatok, valamint az összkormányzati felkészülés összehangolása a válságkezelés és a különleges jogrendi feladatellátás terén – jelezték.
A közleményben jelezték, a Védelmi Igazgatási Hivatal november 1-jétől, a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény hatályba lépésétől, a védelmi és biztonsági igazgatás központi szerveként működik.
(MTI)