A Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítaná Kim Dzsong Unt az EU

2014. október 09. 09:52

Az EU és Japán közösen dolgozik azon az ENSZ-határozattervezeten, amelynek alapján a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítanák Kim Dzsong Unt. Észak-Korea vezetőjét emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolhatják meg. A határozattervezetet az ENSZ most zajló közgyűlésén akarják elfogadtatni.

2014. október 09. 09:52

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottsága februárban készített el egy jelentést az észak-koreai helyzetről, miszerint a rezsim megrendelésére módszeres a kínzás az országban, valamint éheztetik a lakosságot, kivégzéseket hajtanak végre és nagyjából 120 ezren vannak munkatáborokban.

A jelentés azt is javasolta, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság járjon el az Észak-Koreában elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Az EU és Japán most egy ENSZ határozattervezetet dolgoz ki, amely alapján Hágában bíróság elé állíthatnák Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort. A tervezetet egyelőre zárt ajtók mögött terjesztik az ENSZ-ben. A tervezetet az ENSZ közgyűlésének most zajló ülésszakkán fogadtatnák el.

Azonban még ha el is fogadja a közgyűlés a határozatot, eléggé valószínűtlen, hogy annak könnyen érvényt lehetne szerezni, Kim Dzsong Un ugyanis nem szokta elhagyni Észak-Koreát, kiadni pedig úgysem fogják – összegzi a hvg.hu.

 

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peti
2014. október 09. 15:10
Már azt hittem, bezsákolta az SAS, azért nem látták vagy egy hónapja...
balbako_
2014. október 09. 12:21
Újabb orbitális baromság! Hihetetlen hülyék gyülekezete ez az EU.
3M..
2014. október 09. 12:00
Ugyanezen az alapon a komplett amerikai, izraeli, és európai vezetést is Hágába lehetne küldeni. A szerb vezetés hozzájuk képest maga volt a tolerancia. Szebb Jövőt!
indiáner
2014. október 09. 11:57
https://en.wikipedia.org/wiki/File:Heartland.png
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!