Haladékot kaptak a britek az uniótól

2014. november 07. 18:17

Jövő szeptemberig haladékot kapnak azok az országok, köztük Nagy-Britannia is, amelyeknek december elsejéig kellett volna pótlólagos befizetést tenniük az Európai Unió költségvetésébe. A briteknek 2,1 milliárd eurót kell befizetniük.

2014. november 07. 18:17

Jövő szeptemberig haladékot kapott Nagy-Britannia 2,1 milliárd eurós EU-hátralékának idén december elsején esedékes befizetésére – derül ki a pénzügyminiszterek tanácskozását követően kiadott nyilatkozatból. A közlemény nem nevesíti az Egyesült Királyságot, sőt kiemeli, hogy a döntés nem tesz különbséget a tagországok között, így a lehetőség minden tagállam számára adott, ha kivételesen sok pénzt kell befizetniük az uniós büdzsébe. Tény azonban, hogy a legtöbb pénzt, 2,1 milliárd eurót az Egyesült Királyságnak kell befizetni az uniós kasszába.

George Osborne brit pénzügyminiszter a tanácskozás után arról beszélt, hogy végül országa csak az összeg felét fogja befizetni, két részletben, jövő júliusban és szeptemberben. Uniós források viszont rámutattak, hogy Osborne összemossa az összeget a briteknek a nyolcvanas évek óta hagyományosan járó visszatérítéssel, amelyet még Margaret Thatcher korábbi konzervatív brit kormányfő alkudott ki Nagy-Britanniának. A befizetendő összeg változatlan – közölte egy neve mellőzését kérő tisztviselő. Bizottsági tisztviselők viszont elképzelhetőnek tartották, hogy jövőre, a 2016-os költségvetési tárgyalásokon visszatérjenek erre.

A tanács nyilatkozata azzal indokolja a döntést, hogy „több tagállamnak” jelentős mértékű pótlólagos hozzájárulást kellene befizetnie, a december 1-jéig hátralévő idő pedig meglehetősen rövid, így ez „különlegesen súlyos pénzügyi következményekkel jár” ezen országok számára. A pénzügyminiszterek tanácsa ezért felkérte az Európai Bizottságot, hogy vegye figyelembe a rendkívüli körülményeket, és módosítsa a pótlólagos befizetésekre vonatkozó költségvetési javaslatot.

Az uniós kasszába történő pótlólagos brit befizetési kötelezettség úgy keletkezett, hogy az EU apparátusa először mindig a tagországok költségvetésének várható alakulása alapján állapítja meg a közös büdzsé feltöltéséhez való esedékes hozzájárulás mértékét, majd pedig a nemzeti költségvetési folyamatok tényleges alakulásának fényében kiigazítja azt.

Idén nem csak Nagy-Britanniának, hanem Hollandiának és Olaszországnak is be kell még fizetnie utólag egy bizonyos összeget, miközben a franciák és a németek visszakapnak valamennyit. David Cameron brit miniszterelnök a legutóbbi EU-csúcson leszögezte, hogy a javaslat elfogadhatatlan, London pedig idén decemberig semmiképpen sem fizeti ki a 2,1 milliárd eurót.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kzs2
2014. november 09. 06:22
A németekkel és a franciákkal van vitája igazából.
tóth mária
2014. november 08. 15:33
..és mind eközben Jávor Benedek tovább ekézi Orbánt az Unióban! sz@r alak!
Brigadéros
2014. november 08. 11:47
Tényleg, nem kellene a Nessie Croessnak, meg a Tom Lantosnak aggódnia ezek után az Anglia demokratikus állapota miatt?!?
Brigadéros
2014. november 08. 11:46
Az Uniónak vannak konkrét szabályai, amiket a nagyoknak persze nem kell betartaniuk, meg vannak alapelvei, szellemisége, amit kényük-kedvük szerint csűrvre-csavarva lépten-nyomon számon kérnek azokon a kis országokon, akik szóvá merik tenni, ha nem teszik nekik valami...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!