Orbán: Szó sem lehet migránsok áttelepítéséről Törökországból Európába

2016. március 07. 13:56

„Szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen” – szögezte le Orbán Viktor a brüsszeli török–EU-csúcson, ugyanis mindez csak bátorítaná az érkezőket a magyar kormányfő szerint. Orbán leszögezte: „nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen”.

2016. március 07. 13:56

Az Európai Unió külső határait le kell zárni, a migránsok közvetlen áthelyezéséről pedig szó sem lehet, Magyarország esetében legalábbis semmiképpen – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn az uniós és török vezetők rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozója előtt.

A tanácskozásra érkezve a magyar kormányfő hangsúlyozta: „helyre kell állítani a törvényességet, a schengeni megállapodás szó szerinti alkalmazása szükséges”, hogy senki ne léphessen be engedély és regisztráció nélkül Európába.

Orbán Viktor leszögezte, „szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen”. Mint mondta, „nincs esély arra, hogy a magyar kormány bármilyen engedményt is tegyen”.

Hozzátette, hogy a kormány az „Európába történő behozatalt” is elhibázottnak tartja, „ugyanis ha Görögországból vagy Törökországból közvetlenül hozunk át migránsokat, az felhívás keringőre, olaj a tűzre, csak még többen fognak jönni”. A határok lezárása nélkül semmit nem szabad tenni – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Az Európai Unió és Törökország közötti csúcstalálkozó résztvevői a migrációs hullám megfékezéséről az ankarai kormány és az uniós tagországok vezetői között novemberben létrejött egyezmény végrehajtásáról fognak tárgyalni elsősorban. Az akcióterv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen és visszafogadja az unióból kitoloncolt bevándorlókat, cserébe az Európai Unió és tagállamai hárommilliárd euróval segítik Törökországot az országban lévő menekültek ellátásában.

 

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2016. május 05. 00:00
„Szó sem lehet semmifajta közvetlen áttelepítésről Törökországból Európába, Magyarországra semmiképpen” Fájdalom egész Európa nem feltétlenül követi ennek a hülye cigánynak a parancsait, úgyhogy maximum a saját szemétdombja nevében pofázhat. Egyébként már több országba is érkeztek menekültek az uniós kvóta hülyeség alapján. Ez a faszfej és a hülye nyája betegesen leragadt a migráns kifejezésnél. Az érkezők döntő többsége Irakból és Szíriából jön. Ott eddig a hivatalos becslések szerint minimum 470 ezer ember halt meg a harcokban. Ugyan, miért is lennének menekültek, akik onnét érkeznek? Ez egy mocskos uszító állat, nem ember. Nem jó a menekülthullám, nem jó, ami a Közel-Keleten folyik, de csak egy aberrált szardarab használja ki a menekültek nyomorát a saját hatalmi ambíciói érdekében. A mafla nyája meg zabálja a gumicsontot. Egyébként úgy ezredszer is leírom, amit minden normális ember tud, csak Bolseviktor mást ugat (Akárcsak pár hasonló faszfej a lengyeleknél, szlovákoknál.), hogy sima statiszták vagyunk a történetben. A kutya fasza se akar hozzánk se menekülni, se bevándorolni. A kvótarendszer alapján Lengyelország 6, vagy 8 ezer menekültet kapna. Akkor mi mennyit? Talán kétezret. Maximum.. De tök mindegy a szám. Egy sem marad nálunk semeddig. Menekültek, nem hülyék. Ha csak itt kapnának pár tízezer forint segélyt, akkor sem. Szóval ha még 5 millió menekült jön Európába, nálunk akkor sem fog egy sem mecsetet építeni. De olyan jó ezzel riogatni a balfasz fotelnacionalistákat! Milyen jó, hogy mióta ez a migránsozó szar duma megy, egyetlen mutyiról sem esik szó. Közben halad szépen a földeladás, a Paks 2 biznisz, a sose megrendezendő olimpiára költés és egyebek. De a mafla paraszt, amelyik még életében nem látott se muszlimot, se menekültet, a migráns szó értelmét se ismeri, lelkesen védi a hazát az aláírásával, amivel majd valaki talán a seggét törli ki. Ha ide majmok érkeznének, bevándorlónak, szerintem még az is növelné az átlagos IQ-t. Persze azok már nem biztos, hogy Fidesz szavazók lennének... Ahhoz már túl okosak.
Antigoné
2016. március 08. 10:49
Pedig Merkel mama nagyon is cincálgatja a V4-eket, a csehek talán hajlanak is a szóra. Fico sem olyan nagylegény a tegnapi választást követően, pedig most nagyon össze kellene fognunk.
Dénia
2016. március 08. 09:06
Angela Merkelnek milyen illetősége van egy magyarországi referendumot illetően? Mit jelent az, hogy elutasította?
Fahrenheit 451
2016. március 08. 02:12
"Szó sem lehet migránsok áttelepítéséről Törökországból" nem is volt szó róla. szó volt, az itt regisztrált menekültekről, de Merkel megmondta, hogy ezt is le lehet cserélni az ukrajnából menekültekkel, de Orbán azt se tudja bizonyítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!