Lemondta a brüsszeli iszlám safarit Wilders

2017. november 03. 15:16

Nem tartja meg az „iszlám szafari” címmel meghirdetett gyűlését Geert Wilders „Európa dzsihadista fővárosában”.

2017. november 03. 15:16

Nem látogat el a brüsszeli Molenbeek negyedbe és nem tartja meg az „iszlám szafari” címmel péntekre meghirdetett gyűlését Geert Wilders. A bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetője pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette döntését.

Wilders biztonsági okokkal indokolta döntését. Hozzátette, hogy nem akar semmilyen rendelkezést megsérteni. A bevándorlásellenes politikus erőszakmentes és demokratikus ellenállást hirdetett, valamint elmondta, a jövőben tüntetések szervezését tervezi Hollandia és Belgium területén az iszlamizálódás ellen. „Nem fogadható el, hogy egyes városrészek nem látogathatók parlamenti képviselők számára. A letartóztatással való fenyegetés pedig teljesen elfogadhatatlan” – mondta Wilders.

Hivatalos brüsszeli találkozóinak végeztével visszatér Hollandiába, de hamarosan meghívja brüsszeli vendéglátóját, Filip Dewintert, a szélsőjobboldali irányultságú, Vlaams Belang (Flamand Érdek) nevű párt flandriai parlamenti frakcióvezetőjét, akinek megmutatja az „muszlim szomszédságokat”, a „hollandiai kalifátust” – tette hozzá a politikus. 

Filip Dewinter a sajtótájékoztatón bejelentette, péntek délután ellátogat a belga főváros és a brüsszeli városrész, Molenbeek közigazgatási határán található Sainctelette térre. „Meglátom, milyen mértékben alkalmazzák a tilalmat” – fogalmazott a flamand politikus. Hozzátette, ügyvédek segítségével tanulmányozni fogja a Molenbeek polgármestere által csütörtökön kiadott és a belépési tilalomról szóló rendeletet, mivel véleménye szerint sok érv szól a tilalom ellen. Elmondta továbbá, hogy megmozdulást hirdet kedd estére Gent Rabot nevű kerületébe, ott található ugyanis Flandria legnagyobb mecsete.

Csütörtökön Francoise Schepmans, a brüsszeli Molenbeek negyed polgármestere rendeletben tiltotta meg, hogy Geert Wilders és Filip Dewinter pénteken gyűlést tartson a javarészt muzulmánok lakta városrészben. A rendelet szerint a polgármester a várható atrocitások elkerülése végett, a rend és a béke megőrzése érdekében semmilyen rendezvényt nem engedélyez. Hozzátették, a rendőrség kész fellépni, amennyiben a politikusok megpróbálnak ellátogatni a főként muzulmánok lakta városrészbe. Geert Wilders holland és Filip Dewinter „iszlám szafari” címmel hirdetett nagygyűlést megfogalmazásuk szerint „Európa dzsihadista fővárosába”, a mintegy 98 százalékban muzulmán lakosú brüsszeli városrészbe.

A hollandiai mecsetek bezárását és a Korán hollandiai betiltását követelő Wilders számos alkalommal kapott már halálos fenyegetést, ugyanis korábban többek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. A politikust a holland bíróság tavaly decemberben bűnösnek találta gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában. A Brüsszel belvárosához közel első Molenbeek negyedet a brüsszeli iszlamisták fellegvárának tartják. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között, a szálak többek között a brüsszeli Molenbeek negyedbe vezettek.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2017. november 04. 06:42
A struccpolitika rövidtávra mindig előnyösebb...
mokány
2017. november 03. 16:22
A bal-libek nem 98% muzulmánt látnak, hanem 98% Bal-lib szavazót. Szebb német kancellárt.
békalepcse
2017. november 03. 15:59
Szegény buzulmánok... Biztosan ők sem mehetnek a fehérek lakta negyedekbe.... Micsoda kirekesztés!
balbako_
2017. november 03. 15:38
Nem fogadható el, hogy egyes városrészek nem látogathatók parlamenti képviselők számára. A letartóztatással való fenyegetés pedig teljesen elfogadhatatlan” – mondta Wilders. Lám lám! Mik is a demokratikus alapjogok kedves Brüsszel, kedves EU?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!