Magyar tagja is van a Facebook új „Legfelsőbb Bíróságának”

2020. május 11. 16:26

„A 40 szakértő nem csak a gyűlöletbeszédtől, vagy propagandától tisztíthatja meg a közösségi médiát, de a remények szerint megakadályozhatja, hogy az oroszok beavatkozzanak az amerikai elnökválasztásba, vagy a brexit-pártiak álhírekkel árasszák el a britek üzenőfalait, ahogy azt tették korábban” – fogalmazott az Euronews a testülettel kapcsolatban.

2020. május 11. 16:26

„Másfél éves előkészület után bejelentette ellenőrző bizottságának első tagjait a Facebook. A testület dönti majd el, hogy mely posztokat lehet engedélyezni, illetve törölni a közösségi oldalakról, így az instagramról is. A 40 fős szervezetben egy magyar jogtudós, Sajó András is helyet kapott számos újságíró, aktivista, politikus, sőt Nobel-békedíjas mellett” – közölte ez Euronews.

„Csak olyan ügyekkel fogunk foglalkozni, amelyeket amúgy a Facebook belső panasz orvoslati rendszere már kezelt. Szóval először oda kell fordulni, és házon belül kell a panaszokat érvényesíteni. Ha valaki nem ért egyet a letiltó határozattal, akkor fordulhat hozzánk” – fogalmazott Sajó András.

A jogtudós szerint az új testület „Nem arról szól, hogy mi egy bíróság lennénk, akinek módja van egy végrehajtót kiküldeni, ha valaki nem engedelmeskedik a döntésünknek. Hanem inkább arról, hogy alapérdeke a Facebooknak, hogy kövesse a bizottság álláspontját. Nem lehet kikényszeríteni”.

 

 

Az eredeti, teljes bejegyzést az új testületről, valamint annak tagjairól ide kattintva olvashatja el.

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2020. május 13. 17:01
kész tragédia, hogy egy senki által meg nem választott, senkit meg nem kérdezett privát vállalkozás szinte egy világbíróság szerepét kezdi ellátni új erkölcsöket emlegetve, beleszólva mindenbe, a politikai, vallási, üzleti és magánéletbe is ... ráadásul, mondhatni nem váratlanul mindezt zsidó vezetéssel ... azután meg csodálkoznak
Vakfolt
2020. május 13. 14:32
"Csak olyan ügyekkel fogunk foglalkozni, amelyeket amúgy a Facebook belső panasz orvoslati rendszere már kezelt. Szóval először oda kell fordulni, és házon belül kell a panaszokat érvényesíteni. Ha valaki nem ért egyet a letiltó határozattal, akkor fordulhat hozzánk - fogalmazott Sajó András." Gyerekek, akkor szüret! "4. Kényszerítsd az ellenséget, hogy a saját szabályai szerint járjon el. Ha az a szabálya, hogy minden levélre válaszolnia kell, küldj 30 000 levelet. Ezzel kinyírhatod, mert senki sem képes megfelelni az összes maga állította szabályának."
youngboy
2020. május 12. 16:52
Lendvai Ildikó még jobb lett volna. Annak idején ő már óriási gyakorlatot szerzett a támogatás - tűrés - tiltás címen folytatott cenzúrázásban. Bár ez most keményebb és rosszabb lesz. Minden szabaddá válik, tombolni fog a szólásszabadság, kivéve, ha valakinek a véleménye 0,001 ezrelékkel eltér az ultraliberális mantrától.
Harangláb
2020. május 11. 22:38
Az inkvizítorok testülete...Tűzzel, vassal, sarlóval kalapáccsal fogják üldözni a nácikokat...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!