Macron: Egy karikatúra nem igazolhatja az erőszakot

2020. október 31. 18:45

Először szólalt meg a kérdésben Macron, amióta franciaellenes felhívások jelentek meg a muzulmán világban.

2020. október 31. 18:45

A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről. „Értem, hogy sokkolóak lehetnek a karikatúrák, de nem tudom elfogadni, hogy igazolják az erőszakot. A mi hivatásunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat” – fogalmazott Macron a szombat délután sugárzott csaknem egyórás interjúból előzetesen közzétett részletben. Francia kormányzati források szerint az Al-Dzsazírának adott hosszú interjúban az elnök nyugodtan és békésen mutatja be a világlátását. Az a célja, hogy bebizonyítsa: „az iszlám szeparatizmusról mondott szavait kiforgatták, a karikatúrákról szóló gondolatait pedig karikaturisztikusan eltorzították”.

Először szólalt meg a kérdésben Macron, amióta franciaellenes felhívások jelentek meg a muzulmán világban, s számos helyen radikálisok tüntetéseken szólítottak fel a francia termékek bojkottjára azért, mert két héttel ezelőtt kiállt a szólásszabadság és a Mohamed-karikatúrák közlésének joga mellett, valamint jelezte, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát a radikális iszlamista törekvésekkel szemben. A francia elnök ezt annak a történelemtanárnak a búcsúztatásán mondta, akit azért ölt meg egy csecsen iszlamista, mert megmutatta a karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján. Macron inkább tisztázni szeretné a hazugságokat, mint hagyni terjedni azokat, és elmagyarázza a francia köztársasági modell alapjait – jelezték a francia források. Az interjúban az elnök azt is kiemeli, hogy a karikatúrákat nem a francia kormány, hanem szabad és független lapok tették közzé.

Pénteken több tízezren tüntettek ismét Bangladesben és Pakisztánban azt követően, hogy az előző napi három áldozatot követelő nizzai merényletre válaszul Emmanuel Macron megerősíttette, hogy megvédi országa értékeit és a vallás szabadságát. Más közel-keleti országban is voltak kisebb megmozdulások, egyebek mellett az észak-afrikai országokban és Maliban. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a nizzai terrortámadás másnapján elővigyázatosságra intett minden külföldön tartózkodó franciát, mert a „francia állampolgárok és érdekek mindenhol veszélyben vannak külföldön”.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jóakaratúember
2020. november 02. 07:19
Miféle szólásszabadság az, amivel vallásokat vérig sértünk, megbántunk embereket? Az az anarchia, a neoliberalizmus vadhajtása. A karikatúra humorral, vagy gúnyosan görbetükröt tartva bírál emberi gyarlóságokat. A Charlie Hebdo szerkesztőségben blaszfémikus, bántó gyakorlatot folytattak. Törvényes eszközökkel már régen büntetni kellett volna őket. Ennek elmulasztása a következménye az emberek lemészárlása.
olajfa1
2020. november 01. 09:31
TE! Macron! Akiket behívtatok magatokhoz -és akiknek az identitását EL KELL FOGADNIA A TÖBBSÉGI TÁRSADALOMNAK!!!... amit te mondtál a "többségi társadalom számára" pár évvel ezelött...- AZOKNAK DE IGEN!!! AZOKNAK IGENIS IGAZOLJA AZ Ő ISTENÜK GYALÁZÁSÁNAK ESETÉN A GYIKOsSÁGOT!!! TE! Macron! a templomok elleni támadásokat NEM LEHET IGAZOLNI, MERT AZOK JÓVAL AZELŐTT OTT VOLTAM MIELŐTT ŐK "ELINDULTAK VOLNA EURÓPA FELÉ!!!!!! Na az a furcsa, hogy ezért meg eggyelen köhintést sem adtál ki magadból! PEDIG AZOK A TEMPLOMOK A VILÁGÖRÖKSÉG RÉSZEI!!!!!!!!!!!! Na ezért vagy aljas és sunyi alak!
Magyarok Pásztora
2020. november 01. 07:25
Pedig ezekért a gyilkosságokért te meg merkel meg soros vagytok a felelősök.
annamanna
2020. november 01. 03:14
Sokkal egyszerűbb volna betiltani az ELÁTKOZOTT Charlie Hebdot, és a munkatársait gyűlöletkeltés bűncselekménye miatt legalább egy évre bezsuppolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!