Engedélyezné a vallásgyalázást a kisebbik spanyol kormánypárt

2021. február 10. 11:43

Az Unidas Podemos a terrorizmus áldozatainak gyalázását, a felségsértést és a vallásgyalázást is a szólásszabadság részének tekinti, és el szeretnék érni, hogy a bűntető törvénykönyv is tükrözze ezt.

2021. február 10. 11:43
null

A kisebbik spanyol kormánypárt, a szélsőbaloldali Unidas Podemos a bűntető törvénykönyv reformjának részeként törvénytervezetet terjeszt a parlament elé. A tervezet célja a szólásszabadság kiterjesztése, vagyis, hogy olyan cselekedetek is a szólásszabadság részét képezzék, melyeket jelenleg törvény büntet.

Ennek egyik legfontosabb eleme a terrorizmus dicsőítésének dekriminalizálása, valamint a terrorizmus áldozatainak gyalázását tiltó rendelkezés teljes reformja.

Utóbbi hatálya alá eddig elsősorban azon személyek estek, akik a baszk terrorszervezet, az ETA által elkövetett merényletek áldozatai, ők mostanáig külön védelemben részesültek. A tervezet értelmében ugyanakkor e csoport törvényben meghatározott külön, fokozott védettsége megszűnne, a jövőben ugyanúgy kezelnék őket, mint más védett csoportokat.

Tekintettel arra, hogy a terrorszervezet több mint fél évszázados működése során több ezer emberrablást és közel ezer ember meggyilkolását hajtotta végre, az elhunytak gyalázásának, illetve a terrorizmus éltetésének tilalma megalapozott lépés volt.

A külön védelmet eddig közel teljes konszenzus övezte,

azonban az Unidas Podemos szerint ezen tilalmak „elnyomják és megsértik a szólásszabadság intézményét”. A párt úgy véli, mivel az ETA már nem aktív terrorszervezet, nem indokolt a szólásszabadság korlátozása.

A tervezet másik sarkalatos pontja, hogy a felségsértést és a vallásgyalázást is a szólásszabadság részévé szeretnék tenni. A szélsőbaloldali párt szerint egy szekuláris államban egyik felekezet sem rendelkezhet többletjogokkal, az állam egyetlen feladata, hogy a vallásszabadságot biztosítsa. Vagyis a jövőben a szatirikus művészi alkotások, vagy a vallási meggyőződéssel kapcsolatos véleménynyilvánítás semmilyen módon sem lesz büntethető. Ugyanakkor a törvénykönyv továbbra is büntetné a közvetlen erőszakra, gyűlöletre vagy vallási diszkriminációra való felbujtást. 

A jövőben a spanyol egységet megtestesítő király, a hadsereg és a bírók is megkötések nélkül kritizálhatók lennének,

vagyis ezen személyek törvényben garantált védelme megszűnne. A magyarázat szerint erre azért van szükség, mert az állami apparátusban fontos szerepet betöltő személyeknek ugyanúgy állniuk kell a legitim társadalmi kritikákat, mint másoknak. A bírói függetlenség megőrzése érdekében eddig a bírók elleni kritikákat külön kezelték, azonban úgy tűnik, hogy a szélsőbaloldal most ezt is feláldozza a szólásszabadság oltárán. 

A szólásszabadság határainak kiterjesztésében tetten érhető a baloldali vezetés által alkalmazott kettős mérce.

Míg a vallási felekezetek, az uralkodó, a bírók és a terrorizmus áldozatai megkötések nélkül kritizálhatók, addig azok, akik a Franco-rendszert éltetik, a jövőben büntetésre számíthatnak. A spanyol kormányszóvivő szerint a reform más tervezeteket nem érint, vagyis a baloldali vezetés továbbra is el szeretné érni, hogy az egykori spanyol diktátor által fémjelzett rendszer mellett érvelők büntetésben részesüljenek. A spanyol büntető törvénykönyv reformjának levezénylése viszont nem lesz egyszerű feladat, mivel a kormánypártok között ellentétek húzódnak a reform pontos tartalmával kapcsolatban.     

Gergi-Horgos Mátyás 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2021. február 24. 18:44
ja, de ha buzizol, elvisznek a rendőrök... mocskos állatok!!!
u.cserkész
2021. február 15. 18:31
"Engedélyezné a vallásgyalázást a kisebbik spanyol kormánypárt" Azé' azt tisztázni kellene, hogy melyik vallásról lenne szó.
szodabár
2021. február 15. 17:12
Megkérném, hogy a keresztet dávid csillagra vagy félholdra szíveskedjenek cserélni! Köszönöm.
annamanna
2021. február 11. 17:13
"Földi László: Tudatos támadás folyik a normalitás ellen, le kell kapcsolni az internetet "Van egy tudatos magatartás, hogy megbontani a társadalom alapérték-rendszerét. Ezt jól látjuk a családok támadásánál, a nemekkel szembeni zavarkeltéssel, egyáltalán az identitások megbontásával. Van egy ilyen stratégiai elképzelés arra, hogy a meglévő normalitásokat minél gyorsabban fel lehessen számolni," mondta a Kossuth rádió Vasárnapi újság műsorában Földi László. Az egykori kommunista hírszerző, a NER-média kedvelt "biztonságpolitikai szakértője" határozattan állította, hogy "azt gondolom, igen, egy nagyon tudatos támadás folyik." Földi szerint igaz, hogy "a radikális baloldal szemében ellenséggé válhat az állam," ami számos veszéllyel járhat. Hogy ezt érzékeltesse "egy bizalmas tanulmányra" hivatkozik, amiben az áll, hogy a magyar nemzet ezer éves történetének a lényege, és fennmaradásának kulcsa, a paraszt család volt. A generációk tudatos tudatos szembeállításával mit lehetne kezdeni kérdezte zárásként a Kossuth rádió riportere, "az idősebb generáció is kezdjen brillírozni az internet világában?" "Le kell kapcsolni az internetet. Igen," válaszolta Földi. A "szakértő" szerint nem a tömegek, hanem egy szűk csoport irányítja a gépeket, és belép a mesterséges intelligencia, az a történelemben soha nem látott módon fogja erodálni a világot. "Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. (..) Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni."" https://444.hu/2021/02/07/foldi-laszlo-tudatos-tamadas-folyik-a-normalitas-ellen-le-kell-kapcsolni-az-internetet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!