Joe Biden nyomására lett a WTO elnöke Ngozi Okonjo-Iweala

2021. február 15. 17:22

Megválasztották a Kereskedelmi Világszervezet első női és afrikai vezetőjét.

2021. február 15. 17:22
null

A nigériai Ngozi Okonjo-Iwealát választották meg hétfőn a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) élére, így ő lesz az első női, egyben az első afrikai főigazgató. Március elsején lép hivatalba, és megbízatása 2025. augusztus 31-ig tart. Ngozi Okonjo-Iweala 66 éves. Egyetlen riválisa, a dél-koreai kereskedelmi miniszter,

Donald Trump előző amerikai elnök erőtejesen pártfogolta, Joe Biden, az új elnök kormányzata azonban végül mégis a nigériai jelölt mögé állt.    

Okonjo-Iweala tudatta, hogy mindenekelőtt a koronavírus-világjárvány gazdasági és egészségügyi következményeit szeretné orvosolni a világgazdaságban, annak működését újraindítani. „Sok és nehéz feladat áll a világszervezet előtt, de közösen erősebbé, agilisabbá és a mai valósághoz jobban igazodóvá tehetjük” – áll a leendő főigazgató nyilatkozatában.    

A WTO előző főigazgatója, Roberto Azevedo tavaly augusztus 31-én lemondott, egy évvel mandátuma lejárta előtt. Döntését családi okokkal indokolta. Új feladata nem lesz könnyű, mivel a Kereskedelmi Világszervezet fennállásának legsúlyosabb válságát éli át. A szabadkereskedelmi tárgyalások évek óta holtvágányon vesztegelnek, a globális kereskedelmet pedig a legnagyobb gazdaságok közötti feszültségek mellett az új koronavírus által okozott világjárvány is hátráltja.    

Ráadásul a WTO jelenleg nem lépes rendezni a tagállamok közötti kereskedelmi vitákat, mivel az Egyesült Államok évek óta blokkolja új fellebbviteli bírák kinevezését, a fellebbezési testület pedig működésképtelenné vált, miután a maradék három bíróból kettőnek lejárt a mandátuma.

Donald Trump amerikai elnök kormányzata reformokat követelt a WTO-tól az együttműködésért cserébe, de követeléseit nem pontosította.    

Az Európai Unió és más országok ugyancsak változtatásokat szorgalmazták a nemzetközi kereskedelmi szervezetnél.  Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság kereskedelemért felelős tagja kijelentette, hogy

Brüsszel kezdettől fogva támogatta Ngozi Okonjo-Iweala főigazgatói jelöltségét,

és szorosan együttműködik majd vele a szervezet reformjának megvalósításában. „A WTO-t fel kell vértezni a kor kihívásainak megfelelő szabályokkal, a világgazdaság fenntartható és digitális átalakításaira összpontosítva” – fogalmazott.

(A cikk kezdőképén Greta Thunberg 16 éves svéd környezetvédő aktivista látható John J. Haley, a Willis Towers Watson kockázatkezelő és biztosító cég vezérigazgatója és Ngozi Okonjo-Iweala társaságában, aki ekkor a Gavi Vaccine Alliance nevű egészségügyi szervezet igazgatótanácsának elnökeként vett részt a Világgazdasági Fórum 49. davosi találkozójának egyik panelbeszélgetésén 2019. január 25-én, az esemény zárónapján.)
 

(MTI)

Fotó: MTI/EPA/KEYSTONE/Gian Ehrenzeller

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rollotomasi
2021. február 15. 20:52
Ráismerek erre a fekete tehénre. Ez küldözgetett nekem évek óta leveleket, hogy, ha segítek neki Nigériából kimenteni 5 millió dollárt, akkor a fele az enyém, de előtte nyomjak át neki a költségekre egy kis "aprót". Akkor se dőltem be neki, most se fogok. Ezek a büdös libsikomcsik már a látszatra sem adnak, azt hiszem.
Burmin
2021. február 15. 20:46
Nem szívesen találkoznék ezzel a dömperrel este. Igaz erre nagyon kicsi az esély...
mo ching
2021. február 15. 20:17
A nőszemély kétszer volt Nigéria pénzügyminisztere, 2003-2006, és 2011-2015 között. Sikerült elérnie, hogy a benzin állami támogatását megszüntessék a lakosság számára és privatizálják az ország elektromos szolgáltatását. Amikor nem pénzügyminiszter volt, a Világbankban dolgozott. Utána a GAVI igazgatótanácsának elnöke lett. A GAVI-t (Global Alliance for Vaccines and Immunization) a Bill- és Melinda Gates Alalpítvány hozta létre a Világbankkal karöltve 750 millió dollár kezdőtőkével. Szóval nem kicsit van bekötve globálisékhoz.
simonvitéz
2021. február 15. 19:46
Kicsit csalódott vagyok. Miért nem egy transz? Vagy legalább egy leszbika?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!