Német külügy: Nincs értelme újabb szankcióknak Oroszországgal szemben

2021. április 26. 07:12

Heiko Maas szerint nem javítanak a büntetőintézkedések Alekszej Navalnij helyzetén.

2021. április 26. 07:12
null

A német külügyminiszter szerint hasztalan újabb büntetőintézkedéseket bevezetni Oroszország ellen a bebörtönzött ellenzéki Alekszej Navalnijjal szembeni bánásmód miatt. Erről az ARD német tévének beszélt vasárnap Heiko Maas.

Nem javítanak, sőt

Szerinte a szankciók nem hogy nem javítanak Navalnij helyzetén, de még rontanak is. A szankciók eszközét az Európai Unió már két egyértelmű helyzetben is bevetette Oroszország ellen Navalnij ügyében, először, miután megmérgezték az ellenzékit, másodszor pedig azután, hogy Oroszországban letartóztatták a németországi gyógykezelésből való hazatérésekor – tette hozzá.

A Krím annektálásával és a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban azonban más a helyzet, az ezek miatt Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciók maradnak mindaddig, amíg meg nem oldódik ott a helyzet – húzta alá Maas.

– jelentette ki. 

Továbbra sem biztos az ellenzéki orosz politikus sorsa

Alekszej Navalnijt a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe január 17-én, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, miután több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést.

Az ítélet értelmében a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie. Navalnij március 31-étől éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engednek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és álláspontja szerint nem részesül megfelelő orvosi ellátásban. Csütörtökön kivizsgálták őt egy polgári kórházban, és ezután abbahagyta az éhségsztrájkot.

(MTI)

Címlapképen: Heiko Maas német külügyminiszter

Kép forrása: Soeren Stache / POOL / AFP

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airmax
2021. április 26. 12:50
Amúgy én már az előző angliai "novisok mérgezéseket" is (ahol az orosz ügynök olyan hülye volt, hogy a telefonjában ott volt az orosz külügy száma...) ukrán provokációnak tartottam... nem valódi novicsokkal, és a médiának szóló módon kivitelezve, amin hetekig rugózhatott a sajtó, és jó kis szankciókat lehetett az oroszok ellen hozni... Aminek ugyebár ukrajna a haszonélvezője, és bőven rendelkezik ilyen olyan orosz titkosszolgálatot megjárt ex ügynökkel, akik ezt meg tudják csinálni beáldozhatók, és az oroszokra lehet terelni velük a gyanút...
airmax
2021. április 26. 12:42
Navalnij durván leveri még Chuck Norrist is... - Az orosz titkosszálgák megmérgezik novicsokkal... !!! (nagyon pancserek lehettek, mert soha senki nem élt még túl valódi novicsok mérgezést....) - Ki tud menni németországba... ( az oroszok olyan pancserok, hogy még ki is engedik....) - A németek meggyógyítják (novicsok mérgezésből!!! Király a német egészségügy.... ) - hazamegy... bebörtönzik... éhségsztrájkot kezd... és a halálos mérgezésből meggyógyult szervezete olyan erős, hogy hónapokig bírja az éhségsztrájkot... Nem hinném, hogy Chuck Norris ezt utána tudná csinálni... Szóval itt nekem valamiféle média szappanopera sejlik fel...
Ma is bukik a Zorbán...
2021. április 26. 12:26
Kell a Szputnyik a német bolsevistáknak. Gondolom, Putyin rájuk parancsolt, hogy akkor abba kell hagyniuk a szemétkedést. Azt meg mindenki tudja, hogy ha Navalnijt megmérgezték (egyáltalán), akkor azt a nyugati bolsevisták csinálták, csak nekik állt érdekükben.
khomeini
2021. április 26. 11:34
Kell az orosz gáz, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!