Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A Florin Citu vezette román kormány és a kabinet járványügyi intézkedései ellen rendezett tüntetést szombaton Bukarestben több nacionalista szervezet, köztük a 2020 decemberében parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az úzvölgyi temetőgyalázásról elhíresült Nemzet Útja (Calea Neamului) egyesület.
Az AUR eredetileg az Egyetem térre, a Nemzet Útja pedig a kormány székháza elé hívta szimpatizánsait. A délután folyamán mindkét helyszínen több ezren gyűltek össze, megbénítva a forgalmat a belvárosban, majd néhány óra múlva az Egyetem téri tüntetők is átvonultak a kormány székháza elé, ahol a román média becslése szerint este már mintegy 15 ezren gyűltek össze.
A demonstráció résztvevői – egyesek közülük népviseletben – román nemzeti színű zászlókat lengettek, ortodox szentképeket és kereszteket emeltek a magasba és főleg a koronavírus elleni oltás „kötelezővé tétele”, illetve a védettségi igazolvány bevezetése ellen tiltakoztak. Transzparenseiken „Védettségi igazolás nélküli szabadságot”, „Tartsátok be az alkotmányt”, „Az áruló kormány rabszolgává akar tenni”, „Máramarosban mi pálinkával oltjuk be magunkat” „Istenben hiszek, nem a Covidban” feliratokat lehetett olvasni.
a Covid-útlevél bevezetése és az oltás felvételének kikényszerítését célzó hatósági nyomás és megaláztatás miatt tiltakoznak. Claudiu Tarziu szenátor, az AUR társelnöke a demonstrációról tudósító újságírók előtt kijelentette: a Citu-kabinetet le kell váltani, véget kell vetni a megkülönböztető, a románokat egymás ellen és a „nemzeti (ortodox) egyház” ellen uszító politikának.
Szerinte a kormány ellen is tüntethet több ezer ember, ha a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ötezer résztvevővel rendezhetett kongresszust. Simion ellen már a demonstráció előtt bűnvádi feljelentést tett Alexandru Muraru, a román kormány antiszemitizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, amiért az AUR társelnöke Citu-nak Hitler-bajuszt festve hirdette Facebook-oldalán a szombati megmozdulást.
Az esti órákig komolyabb incidensről nem érkezett jelentés. Romániában a hatályos járványügyi rendelkezések szerint tüntetéseket legfeljebb száz résztvevővel szabad szervezni, a megmozdulásokon pedig kizárólag olyanok vehetnek részt, akik be vannak oltva koronavírus ellen, vagy már átestek a betegségen.
(MTI)
Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP