Ultraortodox zsidók dulakodtak feminista nőkkel a Siratófalnál

2021. november 05. 10:00

Erővel akarták az ultraortodoxok megakadályozni, hogy a reformirányzatot követő feministák a saját vallási szabályaik szerint imádkozhassanak.

2021. november 05. 10:00
null

Erő alkalmazásával akadályozta meg több ezer ultraortodox zsidó tüntető, hogy a vallási reformirányzatot képviselő Fal asszonyai feminista női csoport saját vallási szabályai szerint imádkozhasson a jeruzsálemi óváros legszentebb zsidó helyénél, a Siratófalnál – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet pénteken.

A feminista imacsoport tagjai az új zsidó hónap, kiszlév kezdete alkalmából tóratekercseikkel jelentek meg a megszokott helyükön, hogy elmondják imáikat, de az ultraortodoxok ezt megpróbálták megakadályozni, és összecsaptak az asszonyok védelmére odavezényelt rendőrökkel. Előzőleg az arab nyelvű országokból származó ultraortodoxok Sász pártját vezető Arije Deri felszólította híveit, hogy

akadályozzák meg a vallási reformokat képviselő nőket abban, hogy felolvassanak a Tórából, mert – értelmezése szerint – nők nem olvashatnak fel a héber Bibliából.

Deri kérését Benjámin Netanjahu, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére is továbbította a híveinek a közösségi médiában.

A vallásos feministák védelmére kelve két parlamenti képviselő megígérte, hogy az imán való részvétellel fogják őket támogatni, mire Deri és egyik párttársa is csatlakozni akart az ellenoldalhoz, de Jichák Hercog államelnök kérésére végül mindketten lemondták részvételüket a péntek reggeli imán.

Háttér

Az Izraelben vallási monopóliummal rendelkező ultraortodoxok nem tekintik a judaizmus legitim képviselőinek a másféle zsidó vallási irányzatokat, ellenzik, hogy a nők a férfiakhoz hasonló módon, tóratekercsekkel és imakendőkkel imádkozhassanak, valamint a férfiak és nők együtt, nemek szerinti elkülönítés nélküli vegyenek részt szertartásokon.

Az amerikai zsidóság többségét kitevő konzervatívok és a reformjudaizmus képviselői támogatják az asszonyok ügyét, és helyet követeltek maguknak a Siratófalnál, ami az utóbbi években komoly konfliktus okozott az izraeli és az amerikai zsidóság között.

A vita megoldására néhány éve koedukált imádkozóhelyet alakítottak ki a Siratófal közelében, de a reformirányzatok képviselőinek jelentős része elutasítja elkülönítésüket, és továbbra is a fal melletti hagyományos területen szeretné megtartani szertartásait.

(MTI)

Nyitókép: A Siratófal békeidőben.
MTI/EPA/Atef Szafadi

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Futrinka
2023. május 30. 10:41
Látszik hogy a zsidó vallás 2000 év alatt sem reformálható meg Mondjuk az iszlámot srm sikerüt még reformálni
Otrokócsy Rozália
2021. november 05. 22:49
Nem árulnak álszakállt a siratófal környékén?
zakar zoltán béla
2021. november 05. 19:43
olympitonok
Sincero
2021. november 05. 17:42
Miért akarja egy zsidó nő FELolvasni az Ószövetséget a "gyülekezetben"? A muzulmán nők sem olvassák fel a mecsetben a Koránt a "gyülekezet" számára. Ha nagyon FELolvasni akar, akkor olvassa FEL otthon a gyerekeinek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!