A 24.hu arról ír, hogy Kolumbiában felfüggesztettek egy 34 éves bírónőt, miután nem az alkalomhoz módon öltözött fel egy online tárgyalásra. Vivian Polania nemrég egy katonai alakulat ellen elkövetett autós robbantással kapcsolatos online tárgyaláson vett részt – erről a New York Post számol be. Hozzátették: a bírónő egy órán át kikapcsolva tartotta a kamerát, ekkor még csak annyi tűnhetett fel, hogy Polania nehezen érthetően beszél. Aztán véletlenül bekapcsolhatta a kamerát: hamar kiderült, hogy
vállalhatatlan állapotban fekszik egy ágyban, és álmos szemekkel cigarettázik.
Az egyik ügyvéd figyelmeztette, hogy be van kapcsolva a kamerája: erre villámgyorsan kikapcsolta.
A fotók hamar elterjedtek: a igazságügyi fegyelmi bizottság végül úgy döntött, hogy Vivian Polania több közigazgatási rendelkezést is megsértett, vagyis „nem az öltözködési szabályoknak megfelelő viseletben vett részt a tárgyaláson, nem adta meg a kellő tiszteletet az azon részt vevőknek”.
Februárig fizetés nélküli szabadságra küldték.
Azt írják, a bírónő pár nap múlva egy rádióműsorban közölte: a híresztelésekkel ellentétben nem volt félmeztelen, és azért feküdt, mert alacsony volt a vérnyomása.
Emlékeztettek: a hölgy öltözködésével kapcsolatban korábban is merültek fel problémák, sokszor rövidnadrágban, pólóban jelent meg a tárgyalásokon. Hangsúlyozzák, hogy az
Instagram-oldalán alsóneműben, erotikus pózokban látható fotókon. A bírónőnek itt több mint 30 ezer követője van.
Kép forrása: Instagram