Magyar Péter perrel fenyegetőzik a Stop háború plakátok miatt – akkor nézzük a tényeket!
Nehéz megfejteni, hogy a Tisza Párt alelnöke miért gondolja azt, hogy az ellenzékben senki sem háborúpárti.
Az Ökumenikus Segélyszervezet egy újabb 5 tonnás segélyszállítmány adott át Mikolajiv településen.
Magyarország újra az elsők között nyújt segítséget Ukrajnának. A kedd hajnalban az ukrajnai Nova Kahovkában történt gátrobbantás által elöntött, illetve veszélybe került településen élőknek nyújt azonnali segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet Herszonban – közölt a szervezet a honlapján.
Nagy szükség van a segítségre, hiszen már több tízezer embert kellett evakuálni.
és személyesen vesz részt a koordinációban.
Az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója a tegnapi nap folyamán
valamint magas szintű tárgyalásokat folytatott a megyei vezetőkkel és a helyi magyar közösség vezetőivel.
A Herszonban kiosztott segélycsomagok elsősegélykészletet, valamint zseblámpát, telefon- és laptoptöltőket, gyertyát, takarót tartalmaznak.
Nyitókép: Ökumenikus Segélyszervezet