Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Áll a bál a briteknél, rengeteg iskola egész egyszerűen alkalmatlan a tanévkezdésre

2023. szeptember 04. 21:43

Már a brit miniszterelnöknek is meg kellett szólalnia az ügyben.

2023. szeptember 04. 21:43
SUNAK, Rishi

A brit miniszterelnök szerint nem a kormány hibája, hogy több mint 150 brit iskolát a múlt héten – pár nappal az iskolakezdés előtt – értesítettek arról, hogy épületszerkezetük meggyengült, nem alkalmasak diákok fogadására.

A brit kormány azért indított országos vizsgálatot az iskolaépületek biztonságának felmérésére, mert 

 

a nyár folyamán részben összedőlt három iskola,

 

amelyekről kiderült, hogy biztonságos vasbeton helyett az '50-es és a '90-es évek között használt, levegővel töltött betonból építették, amelynek élettartalma csupán 30 évre tehető. A kabinet közlése szerint a felmérés azt mutatja, hogy a kockázatos kivitelezésű iskolák száma ugyan több száz is lehet, de az iskolák túlnyomó többsége nem a gyengébb betonból épült, így azokat nem érintik a bezárások.

Rishi Sunak miniszterelnök így nyilatkozott: „Tisztában vagyok azzal, hogy az időzítés frusztráló, de szeretném érzékeltetni, hogy mivel állunk szemben. Körülbelül 22 ezer iskola van Angliában, és az a legfontosabb, hogy az iskolák 95 százalékát várhatóan nem fogja érinteni ez a helyzet.”

Gillian Keegan oktatási miniszter a törvényhozóknak 156 olyan iskoláról számolt be, amelyek a „kritikus helyzetű épületek” listáján szerepelnek.   Keegan ráadásul nem várt problémákba ütközött, mikor egy televíziós interjú után véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofonban szitkozódva bírálta az őt kritizálókat. A miniszter kénytelen volt külön bocsánatot kérni hangvételéért.

 

A kritikusok szerint a kormánynak valamennyi felelősséget biztosan vállalnia kell a kialakult helyzetért, 

 

mivel Sunak pénzügyminiszterként 2021-ben a felére csökkentette a felújítandó iskolák számát. Sunak tévesnek nevezte az állítást és közölte, hogy a korábbi kormányok is évi 50 iskola felújítása adtak támogatást.

Az ideiglenesen teljes vagy részleges bezárásra ítélt iskolák vezetősége most azon munkálkodik, hogy tantermeket találjanak közeli intézményekben diákjaik számára, vagy online oktatásra álljanak át az iskolakezdéshez.

A levegővel töltött beton használata ráadásul nem korlátozódik a brit iskolákra: bíróságokat, kórházakat és más középületek építésénél is alkalmazták.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beszélgető
2023. szeptember 05. 05:06
A diákokat is hajókra pakoltatja ez az indiánus? Tényleg nincs egy értelmes fehér ember abban az országban???
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 05. 05:04
>>>Genusnextgen 2023. szeptember 04. 22:24 Szegény britek, náluk is gond van sulikezdéskor. Vajh náluk hány törvény kerül a falra?<<< #LEOMLÓFALRANEMÍRNAKTÖRVÉNYT #NEMIGAZMERNÁLUNKNAGYOBBABAJ
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 05. 04:58
>>>kunfia1 2023. szeptember 04. 22:08 Na nálunk, a kis Magyarországon ennél biztosan többet.<<< #NÁLUNKMINDIGEGYELTÖBB #LIBURGYÁKMEGINTJOBBANTUGGYA
Kozmosz
2023. szeptember 05. 03:22
Az elmúlt években nem tudták, mikor telik le a 30 esztendő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!