Évtizedek után ismét embert küld a világűrbe Magyarország

2023. szeptember 19. 18:11

A történelem második magyar űrhajósa harminc napot tölt majd a nemzetközi űrállomáson.

2023. szeptember 19. 18:11

A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető megérkezett Texasba, hogy aláírják a szerződést az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő, Axiom Space nevű vállalattal, és ennek nyomán immáron biztossá válik, hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje és tudományos kísérleteket hajtson végre.

Tájékoztatása szerint az ezen idő alatt elvégzendő feladatok listájának összeállításában 

a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni.

„Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről” – mutatott rá.

A magyar űrhajós harmic napot tölthet az ISS-en

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy ezen expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre.

A világ egyik vezető űrkutatási társaságának számító Axiom Space-szel kötendő szerződésben indítási ablakot határoztak meg 2024 októberétől 2025 elejéig, amelyen belül a magyar űrhajós harminc napot tölthet az ISS-en – tudatta.

„Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni” – hangsúlyozta.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy jelenleg még négy magyar űrhajósjelölt van versenyben, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

A bejelentést alább tekinthetik meg:

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay
 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. szeptember 20. 21:16
Robokuty,Bajkonur mit szól ehhez? :)
Lajoss
2023. szeptember 20. 21:14
Én a doktorminiszterelnök úr kilövését javasolnám…ő mindenben a legjobb…:)
véna
2023. szeptember 19. 21:33
köszönjük a cikkírónak, hogy nem hozta szóba falykasbejcit (hogy rohaggyon meg) akit egy ország gyűlölt meg azon a napon, aki elvette a lehetőséget az első magyar űrhajóstól Magyari Bélától
BartSimpson
2023. szeptember 19. 20:38
És miért nem a szovjetekkel (ja most már oroszok/ruszkik) állapodtak meg? Nem ők a legjobbak? Azt a csodás holdraszállást 😁
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!