Legkevesebb 850 embert kellett kitelepíteni kelet-Spanyolországban az óriási tűzvész miatt

2023. november 03. 19:19

A tűzvész miatt körülbelül 200 tűzoltót és katonai vészhelyzeti egységet kellett mozgósítani.

2023. november 03. 19:19
null

Legalább 850 embert kellett kitelepíteni kelet-Spanyolországban, miután óriási tűzvész tört ki és terjedt el a Ciarán nevű vihar erős szelével táplálva. Négy falut érintett a Gandia partjainál fekvő Valencia régióban, jelentős területet elpusztítva – írta meg az Euronews.

Körülbelül 200 tűzoltót és katonai vészhelyzeti egység katonáját vezényelték ki az éjszaka alatt kitört lángok eloltására a Montitxelvo nevű keleti város közelében.

A régiós kormány tájékoztatása szerint az oltási operációban öt víztároló repülőgép és helikopter vesz részt. A régió elnöke, Carlos Mazón figyelmeztette a lakosságot, hogy kerüljék az utazást a területen, és ne végezzenek erdőkben olyan tevékenységeket, amelyek tüzeket okozhatnak.

Az állami hírügynökség, az Efe szerint az éjszaka folyamán a szél akár 120 km/h sebességet is elérhetett. Mazón szerint a szél volt a fő oka annak, hogy a tűz hegyvidéki és erdős területeken is elterjedt.

A falusiak fényképeket készítenek, ahogy az erdőtűz előrehalad a keleti Palma de Gandia város közelében, Valenciában. Andreu Esteban/AP

A tűzvész Spanyolországon túl más európai országot is érinthet, ahol a Ciarán nevű vihar heves esőt és széllökéseket hozott magával.

További probléma még, hogy Spanyolország már közel két éve szenved a szárazságtól, így a talaj olyan mértékbe kiszáradt, hogy képtelen felszívni a viharral érkező vizet, ami így lefolyik a folyókba, mielőtt elérné a Földközi-tengert.

A tűzoltásról készült felvételt itt tekintheti meg.

***

Nyitókép: Katy Dartford / AP

 

 

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ergit
2023. november 04. 20:36
Van itt annyi természeti katasztrófa!!!! Háborúzni minek??????????????
Házam Hazája
2023. november 03. 21:19
Majd újranépesítik akik jól tűrik a szárazságot.
x450x00220x14658450x77xxx
2023. november 03. 20:13
Nincsenek orvosok, bezárják az urológiai fekvőbetegosztályt a szolnoki kórházban https://telex.hu/belfold/2023/11/03/elmentek-az-orvosok-bezarjak-az-urologiai-fekvobetegosztalyt-a-szolnoki-korhazban Ettől nem rettegnek a magyarok?
letsgobrandon-2
2023. november 03. 19:47
veri az isten a libernyákokat :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!