A volt lengyel belügyminiszter-helyettes is bejelentette: éhségsztrájkba kezd a börtönben

2024. január 11. 09:32

Követi Mariusz Kaminskit Maciej Wasik.

2024. január 11. 09:32

Éhségsztrájkot kezdett a börtönben Maciej Wasik volt lengyel belügyminiszter-helyettes is, miután a rendőrség által az elnöki palotában kedden este

vele együtt letartóztatott Mariusz Kaminski volt belügyminiszter már korábban bejelentette ugyanezt a szándékát.

Ezt Wasik felesége közölte szerda este, aki Kaminski feleségével együtt a TV Republika hírtelevízió vendége volt. Mindkét nő találkozott a férjével a börtönben. Kaminski még letartóztatása előtt Adam Bodnar igazságügyi miniszternek címzett nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben a „politikai bosszú aktusának” nevezte azt, hogy az általa folytatott korrupcióellenes harc miatt elítélték, és – mint írta – jogellenesen megfosztották képviselői mandátumától.

Ezért politikai fogolyként bebörtönzésem első napjától éhségsztrájkot kezdek”

– írta. Követelte, hogy bocsássák szabadon a korrupció ellen hivatal (CBA) többi elítélt munkatársát is,

akiket Andrzej Duda államfő már 2015-ben kegyelemben részesített.

A bíróság decemberben másodfokon kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a Jog és Igazságosság (PiS) párt első kormányának időszakában a korrupcióellenes harc keretében elkövetett hatáskörtúllépés miatt. Velük együtt szabadságvesztésre ítélték a CBA két másik munkatársát is. Andrzej Duda elnök 2015-ös kegyelmi döntése jogi vitát váltott ki, ellenzői szerint nem érvényes, mivel a 2015-ös elsőfokú ítélet nem volt jogerős.

A decemberi ítélet nyomán Szymon Holownia, az alsóház (szejm) elnöke megfosztotta Kaminskit és Wasikot képviselői mandátumától

és ezzel mentelmi joguktól, amit múlt pénteken érvénytelennek nevezett a legfelsőbb bíróság rendkívül ellenőrzések ügyeivel megbízott kamarája.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: JAAP ARRIENS / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Massimiliano Prospero dArco
2024. január 11. 11:37
mégegy futóbolond, max. éhenhalnak...
rockercicc
2024. január 11. 10:24
És ez miért fenyegetés? Haljanak éhen. Kit érdekel?
lájkbajnok
2024. január 11. 10:11
Balfékek.
olvaso9
2024. január 11. 10:05
Csak egy kérdés: ha 2015-ben az elnöki kegyelem idő előtti volt (mert nem várták meg a jogerős bírói itéletet), akkor a mostani bírósági végzésre is nem kellett volna kivárnia fellebezési időt? Ha december hoz egy itéletet a bíróság (ne firtassuk, mennyire jogszerű), akkor erre rögtön meg kell fosztani mandátumától a két képviselőt? Nem túl gyorsan intézkedik itt a kedves házelnök? Nem túl gyors és erős és jogtalan a friss kormányzati politika?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!