A nyúl beletojt

2016. március 27. 12:35

Alaposan. Azzal lepett meg, hogy - a dolgok jelenlegi állása szerint - annyi a Balázs Fecóval hónapok óta tervezett kanadai és amerikai körutazásunknak.A kanadai hatóságok határozottan a tudomásomra hozták, nem kívánják, hogy tiszteletemet tegyem hatalmas, gyönyörű, barátságos és egyébként vendégszerető országukban.

2016. március 27. 12:35
Horváth Attila

A nyúl beletojt.

Alaposan.

Azzal lepett meg, hogy - a dolgok jelenlegi állása szerint - annyi a Balázs Fecóval hónapok óta tervezett kanadai és amerikai körutazásunknak.

Minden leszervezve, szállások lekötve, repülőjegyek kifizetve, szerdán hajnalban indulás.

Csak éppen nélkülem.

Ugyanis a kanadai hatóságok határozottan a tudomásomra hozták, nem kívánják, hogy tiszteletemet tegyem hatalmas, gyönyörű, barátságos és egyébként vendégszerető országukban. Nem adták meg a belépési engedélyt azzal a rövid és egyszerű indoklással, hogy onnan engem valamikor a múltban egyszer már rendőri erőkkel kitoloncoltak.

Világos.

Aki ismer, az persze tudja, hogy a véremben van a botrányokozás, alkatilag is tipikus bajkeverő vagyok, mégpedig a rendkívül agresszív alaptermészetem miatt.

Nem is csodálkoznék én semmin, szóra sem érdemes az egész.

Inkább csak azért hozom szóba, mert a kanadai hatóságok valami elképzelhetetlenül professzionálisan, mindenki számára mintát adóan teszik a dolgukat, számukra nem létezik lehetetlen.

Lám, azt a példátlan bravúrt is könnyedén sikerült végrehajtaniuk, hogy - nyilván - komoly felderítő és háttérmunkát követően, precízen összehangolt akcióval elfogjanak és kitoloncoljanak egy olyan elvetemült személyt, aki soha még be nem tette a lábát hatalmas, gyönyörű, barátságos és egyébként vendégszerető országukba.

Mert hogy én még soha életemben nem jártam Kanadában - de ezt a nyuszi honnan tudná?

Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket.

*

Horváth Attila a Wikipédia szócikke alapján: a magyar rockzene költészetének egyik ikonja. Olyan előadóművészeknek, zenekaroknak írt dalokat, mint a 100 Folk Celsius, Balázs Fecó, Bojtorján együttes, Charlie, Cserháti Zsuzsa, Deák Bill Gyula, Delhusa Gjon, Eszményi Viktória, Heilig Gábor, Horváth Ákos, Keresztes Ildikó, Kern András, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Korál, Lerch István, Marathon, Mándoki László, Mobilmánia, Omen, Piramis, Senator, Tunyogi Rock Band, Tóth Vera, Varga Miklós. Pályafutását 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2012-ben pedig Fonogram életműdíjjal jutalmazták.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. július 27. 23:56
Nem kell csodálkozni! A mai világban legkevésbé a tények számítanak.
atila68
2016. június 09. 09:31
Fém, és autótolvaj emberkereskedő cigányokat meg beengedik.
balbako_
2016. május 27. 07:25
Éberség+demokrácia=Kanada?
Nemzeti Mutyikos
2016. május 08. 11:55
"ilyen ez a popszakma" :DDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!