Véget vetnek a multik nyerészkedésének: nem lesznek többé adóparadicsomok

2021. július 21. 14:41

A világ 20 legnagyobb gazdasága az Európai Unióval közösen a globális minimumadó bevezetésén dolgozik. Az országok pénzügyminiszterei április óta tárgyalnak az ügy érdekében, és legutóbbi velencei találkozásuk során mindannyian támogatták az egységes 15 százalékos minimumadó bevezetését.

2021. július 21. 14:41
null

Káros adóverseny

Az egységesítés legfőbb célja az lenne, hogy megszüntessék az évek óta tartó „önmegsemmisítő nemzetközi adóversenyt”, melyben az országok évek óta egymás alá licitálnak adókulcsaikkal, hogy magukhoz vonzzák a nagyvállalatokat. Ez egy olyan verseny volt, amelyet senki nem nyerhetett meg, azonban rengeteg erőforrástól fosztotta meg az országok gazdaságát, így közbe kellett lépni.

Terveik szerint az egységes minimumadó bevezetésével megszüntetnék a nagyvállalatok nyereséghajhászását, és becsületes mederbe terelnék vissza azokat. Így senkinek nem lenne érdeke külföldre helyezni a vállalatát, hanem a saját országukban fizetnék a működésük utáni adókat. 2000 és 2018 között az amerikai vállalatok az összes külföldi nyereség felét hét országból származtatták: Bermuda, Kajmán-szigetek, Írország, Luxemburg, Hollandia, Svájc és Szingapúr. Az egyezmény hatályba lépése után már nem lesz érdekük ezekben az országokban működtetni a vállalataikat.

A jogszabály elfogadtatása

A javaslatot július 1-jén, az Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD) által összehívott konferencián hagyták jóvá, melyen több mint 130 ország képviselője volt jelen. Ezt követően a megvalósítás várhatóan 2023-ban fog megtörténni, amikorra már az országok is bevezetik a jogszabályt.

A minimumadó bevezetését a magyar kormány nem támogatja. 
Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, amely adóemeléssel és a versenyképesség romlásával járna, ezért a globális minimumadó elképzelését sem támogatjuk a nemzetközi fórumokon – jelentette ki Varga Mihály, miután Ueli Maurer svájci pénzügyminiszterrel egyeztetett.

A magyar tárcavezető kiemelte: Magyarország és Svájc egyetért abban, hogy a globális minimumadó akadályozná az innovációt és a gazdasági növekedést, túl magas a tervezett 15 százalékos adókulcs és a valós gazdasági tevékenységet sem szabadna terhelnie.

Csak a minimum biztos

A megállapodás azonban csak a minimumot határozza meg, ennél magasabb adókat bárki kivethet. Így például Joe Biden, amerikai elnök a munkahely- és infrastrukturális fejlesztési tervének részeként 21 százalékos adókulcsot javasolt a tengerentúli keresetekre, valamint a társasági adót is felemelné 21-ről 28 százalékra. Ezt a javaslatot persze a kongresszus republikánusai hevesen ellenezték, mondván, hogy ezzel az Egyesült Államok megadja magát Kínának és Európának is.

Az adóterv második részében pedig a fizikai jelenlét nélküli nyereséget kereső vállalatok adóit egységesítik, beleértve például a digitális reklámozást is. Így az egyezmény értelmében egységes megközelítés fog erre is vonatkozni.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2021. augusztus 09. 01:31
Ez semmi más csak megint a naivok etetése. Luxemburgban ma is 25% ez az ado, csupán Asselborn elvtárs a globális vállalatoknak 98% engedményt ad. És ezt ezután is megteheti, majd ugathat Orbánra, hogy ö nem szedi be a 15%-s adot.
MZXX
2021. augusztus 09. 01:30
Bullshit az egész. Miután már nem tudnak eleget kiszippantani más országok gazdaságából és a megszokott jólét fenntartására kell a pénz otthon, most hazaterelik más államok intézkedéseivel. Ezt se ők teszik meg, hanem nemzetközi egyezményt hoznak létre és leöntik egy igazságosnak tűnő mázzal. A saját érdekét adja el igazságként. Ahonnan most haza akarják vinni, oda a profit és a piacszerzés miatt mentek, akkor szartak az adókra és az igazságra. Átbasznak a reklámmal.
Besenyő István
2021. augusztus 09. 01:30
"Véget vetnek a multik nyerészkedésének: nem lesznek többé adóparadicsomok" Hát persze. Ezen túlmenően elhozzák a világbékét, megteremtik a földi Paradicsomot és garantálják a feltámadásunkat. Már nagyon unom, hogy állandóan hülyének nézik az embert.
Budai Katalin
2021. augusztus 06. 17:12
Miért vannak adóparadicsomok? Hogy elcsalják az adókat. Miért adnak erre lehetőséget és kik adják ezt? Megtudja ezt mondani valaki? Akik most azt mondják, hogy akkor adózok ott, ahol a profitom termelődik, ha MINDENKI fizet 15% minimum adót. Tehát ezek továbbra is ki akarják húzni magukat a tisztességes adózásból úgy, hogy szétterítik az adót olyanokra is, akik eddig is rendesen adóztak. Szüntessék be az adóparadicsomokat és mindenki ott fizessen adót, ahol a profitja termelődik. MIért nem lehet ezt törvénnyel megoldani? Nagy suskus van ebben a 15% átalány adóban és biztosan nem a tisztességes államok fognak ebből profitálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!