Szigorúan ellenőrzi a Black Friday-en akciózott termékeket a fogyasztóvédelem

2023. november 23. 17:49

Magyarországon 2014 óta létezik a kiskereskedelemben a fekete péntek, azaz a Black Friday nevű akció. Az esemény keretein belül a szokásosnál nagyobb leértékelésekkel találkozhatunk a boltokban. Egy erre vonatkozó, tavaly hatályba lépett jogszabály azonban valamelyest megköti a kereskedők kezét, és a fogyasztóvédelem is körültekintőbb az időszakban

2023. november 23. 17:49
Fekete Kíra

A Black Friday keretében tartott leárazásokat gyakran érte az a kritika, hogy ilyenkor valójában nem is akciósak a meghirdetett termékek, a kereskedők csak annyit tesznek, hogy az árcédulára ráírnak egy hangzatos, mínusz 20, 30 vagy éppen 50 százalékos árengedményt hirdető matricát. Még az is előfordulhat, hogy az akciós ár drágább, mint az eredeti.  

Egy tavaly hatályba lépett jogszabályváltozás miatt azonban az akciókat tekintve jelentősen szűkült a kereskedők mozgástere, ugyanis azóta kötelesek közzétenni, hogy az elmúlt 30 napban mi volt az adott termék legalacsonyabb vételára.  

Az adott árucikk korábbi ellenértékének közzétételével pedig a fogyasztók is meg tudják ítélni, hogy a közzétett ár valóban akciósnak tekinthető-e, vagy sem. 

„Ha egy kereskedő akciósan kínál egy terméket, majd felemeli az árát, aztán ismét a korábbi, alacsonyabb ár szintjére csökkenti vissza azt, és mindezt 30 napon belül teszi meg, akkor ezt nem nevezheti akciózásnak, hiszen az új szabályok szerint a második jóárasítás pontosan 0 százalékos árcsökkentés lesz. Ez az egymást viszonylag rövid ráhagyással követő fekete pénteki és karácsonyi árleszállításokkor lesz fontos: elcsúszott időzítésnél előfordulhatna, hogy az ínycsiklandó, 30 százalékos leárazás helyett 0 százalékos árcsökkentéssel próbálják meg rávenni az embert a fa alá való megvételére” – derül ki a fogyasztóvédelem hivatalos honlapjáról

Emellett az is kiderült, hogy az akciós ár 30 napnál hosszabb is lehet, de ez nem vezethet a fogyasztók megtévesztéséhez, az indokolatlanul hosszú, akár fél évig is elnyújtott „akciók” alkalmazásával, mivel ez – a kormányzati útmutató szerint – tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. 

Hozzátették, hogy „aki szombattól akciózik, annak az április 28-tól számított időszak legalacsonyabb árát kell feltüntetnie. A szabályok betartását a fogyasztóvédelem az ártörténet bekérésével ellenőrzi, és a kereskedőnek is hitelt érdemlően kell nyilatkoznia a korábbi árairól.” 

Minivideókkal segíti a fogyasztókat a GVH 

A nemzeti versenyhatóság az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is tájékoztató kampánnyal, a közösségi oldalain elérhető minivideókkal segíti a fogyasztókat abban, hogy ne érje őket csalódás a szezonális akciók során, a vásárlásuk pedig tudatos – lehetőleg a környezet szempontjából fenntartható – döntés eredménye lehessen. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is folyamatosan figyeli a piaci jelzéseket, hogy közbeavatkozhasson a versenyt torzító jogsértések esetén. A GVH honlapjáról az is kiderül, hogy az elmúlt néhány év során a hatóság több népszerű webáruház akciótartási gyakorlatát is jogsértőnek találta, összességében milliárdos nagyságrendű bírságokat kiszabva rájuk. 

A kockázatokra hivatkozva a GVH azt javasolja a fogyasztóknak, hogy az akciós termék megvétele előtt feltétlenül győződjenek meg néhány lényeges információról: 

  • mekkora a megtakarítás mértéke az eredeti árhoz képest, 
  • ellenőrizzék a kívánt termék, szolgáltatás árát más áruházakban, weboldalokon is, 
  • ismerjék meg a kedvezmény biztosításának pontos feltételeit, tanulmányozzák a kereskedők általános szerződési feltételeit, 
  • ellenőrizzék, hogy a leárazott termék ára valóban kedvezményes-e, beleszámítva az esetleges járulékos költségeket is, mint például a szállítási, a csomagolási vagy az adminisztrációs díj.    

Kapcsolódó: GVH: bezártak egy kiskaput az Árfigyelőben 


 

 

Címlapfotó: Shutterstock

 

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.  

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sentimental
2023. november 23. 20:27
Illetve most már mindenki turkálóba jár max...
sentimental
2023. november 23. 20:27
Vicc lett az egész orbánisztánban... Mint orbán felemeli az árát, majd lecsökkenti, és elnevezi blek frájdéjnak... Épp akartam venni gondolatban egy pár gant pólót ,mivel az jó minőség, aztán még a gondolta is elriasztott, annyira nincsen lóvé(még vagy 2 éve tudtam venni egy párat+egy 0ezres kardigánt) ,marad a turi...
Nuttika
2023. november 23. 18:52
Hogyne. Most néztem meg egy oldalt, ahol 2018-ban vettem egy kabátot. A sorozat minden színárnyalatán ott villog a Black Friday, hogy le van akciózva, aztán nem is kapható egyik sem. Jó eséllyel egy darabjuk nincs évek óta.
5m007h 0p3ra70r
2023. november 23. 18:31
>>>Szigorúan ellenőrzi a Black Fridayen akciózott termékeket a fogyasztóvédelem<<< Wow! Mogorva nézéssel felpróbálják a cipőt, fújnak a dezodorból, meg ilyenek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!