Devizaperek: sorban veszítenek jogerősen a bankok

2014. október 22. 14:48

Az MKB, a Raiffeisen és az Erste Bank, valamint az MKB, a CIB és az UniCredit lízingcége is jogerősen veszített az állam ellen indított perben, ahol azt akarták bizonyítani, hogy a törvényi vélelemmel ellentétben tisztességesek voltak az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tévő szerződéses kikötések. Az UniCredit Bank és az AXA ügyeiben elhalasztották az ítélethozatalt.

2014. október 22. 14:48

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla sorra hozza meg a jogerős döntéseket a devizaperekben, amelyek eddig többnyire az állam győzelmével záródtak. A perek lényege, hogy a bankok az állam elleni keresetindítással megtámadhatják azt a júliusban felállított törvényi vélelmet, miszerint az egyoldalú szerződésmódosítások lehetőségének kikötése az ÁSZF-ben tisztességtelen volt.

Jogerősen veszített szerdán az állam ellen a Raiffeisen, az MKB Bank valamint lízingcége, illetve a CIB és az UniCredit lízingcégei. Az Erste Bank is veszített, bár két hiteltermék esetében a bíróság megszüntette a pert.

Az UniCredit Bank és az AXA pereiben viszont elhalasztották az ítélethozatalt, így ezekben az ügyekben november első hetében várható végleges döntés.

Az UniCredit bank jogi képviselője sérelmezte, hogy a vonatkozó jogszabályok kizárják a perújítást az ilyen, bankok által az állam ellen indított devizaperekben. Vagyis, ha utóbb az Alkotmánybíróság egy más ügyben elé terjesztett alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenesnek találja a devizahiteles törvény egyes rendelkezéseit, nem lesz lehetősége a többi banknak további, rendkívüli jogorvoslatra. Az állam képviselője azzal érvelt, hogy a felülvizsgálat, mint rendkívüli jogorvoslat ettől még rendelkezésre áll.

Azonban felülvizsgálatot eljárási szabálysértés esetén lehet kérni, perújítást pedig új tény (például AB-határozat) felmerülése esetén, és a perújításnak a határideje is jóval tágabb.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2014. október 22. 18:59
Nekem 4 hitelre +egy lizingre kb 3 milla visszajár..
tapsihapsi
2014. október 22. 17:41
Beeeeeeeeeeee Tényleg létezik még a fajtádból vagy csak pénzért kommenteltek????
Apáczai
2014. október 22. 17:40
Miér nem lépték meg ugyanezt a bukott baloldaliak, amíg kormányon voltak? Most nem rettegne több százezer család és nem "éheznének" a gyermekek. Mert azokat csak a nokiás dobozok érdekelték, miközben hazudtak naphosszat és böszmeként elqrtak mindent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!