„A hatalom oszthatatlanságának elmélete szerint a népszuverenitás megtestesítője az Országgyűlés. Az elméletet vallók nem fogadják el az Alkotmánybíróság létét, aktivistaként értelmezik megnyilvánulásait. Ma is léteznek ilyen kritikai álláspontok? Mennyiben nyilvánult meg ez a 2010-es alkotmányozás idején az Alkotmánybírósággal szemben?
Az Alkotmánybíróságon belül is van ilyen álláspont, amely inkább 2012 után rajzolódott ki. Ez abban fogalmazódik meg, hogy a szuverén Országgyűlés, a többségi demokráciát megtestesítő törvényhozó hatalom nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés viszonyában. Egyszerűbben fogalmazva: 15 ember nem lehet szuverén, így a szuverén hatalom figyelembevételével kell alkotmánybíráskodni. Ez együttműködést jelent az alkotmányos szervek között, amit különbözőképpen lehet értelmezni. Az együttműködés kaphat olyan értelmezést is, hogy a testület önmérsékletet tanúsít a törvényhozó hatalom javára. Álláspontom szerint a többségi demokrácia nem jogállami kategória, az alkotmányos többség jelenti a jogállami kategória tartalmát. A csak többségi döntéssel az alkotmányossági szempontok háttérbe szorulhatnak. A szuverén döntést tiszteletben kell tartania mindenkinek, az Alkotmánybíróságnak is. Az Alkotmánybíróságnak azonban alkotmányos felhatalmazása van, hogy a szuverén által megalkotott normákat alkotmányossági szempontból felülvizsgálja. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi az az önmérséklet, ami az Alkotmánybíróságot szükségszerűen kell, hogy motiválja a törvényhozás kontrollja során.
A 2010-es alkotmányozás során a kétharmados, új nevükön sarkalatos törvények száma nem csupán nőtt, de alapvetően más tárgykörökben szabályoznak. Könyvében így fogalmaz: »A kétharmados törvényhozás közjogi rangja, alkotmányos funkciója a napi politika eszközévé silányult…«. Ön szerint mit kell szükségszerűen kétharmados többséggel szabályozni és mit érdemes?
Ez egy nagyon izgalmas közjogi probléma mind a mai napig. Annak idején a közjogászok egy részének az volt a határozott álláspontja, hogy igazából nincs is szükség kétharmados törvényekre. A differenciáltabb megközelítés nyilván az volt, hogy vannak olyan törvényhozási tárgyak, melyek alkotmányos legitimitásának erőteljesebbnek, szinte az Alkotmánnyal rokonnak kell lennie. A rendszerváltás után ezeknek a törvényeknek széles skálája alakult ki. Az 1990-es Alkotmány módosítás leszűkítette ezeknek a törvényhozási tárgyköröknek a körét, ugyanis a túlzó kétharmados törvényhozás, gyakorlatilag eliminálja a Kormány felelősségét, így a végrehajtó hatalom nem tudja felelősséggel ellátni feladatát. Az Alkotmánybíróság több alkalommal is értelmezési segítséget adott. Az értelmezések kimondták, hogy csak kétharmados többséggel lehetséges az adott törvényhozási tárgynak, az erről szóló törvényeknek a meghozatala, továbbá azok lényeges tartalmának módosítása és kiegészítése. A nem lényeges tartalmak akár egyszerű törvényhozási tárgyak is lehetnek. Álláspontom szerint kétharmados tárgyköröknek kell lennie az alkotmányos alapintézményekre vonatkozó törvényeknek, gondolok itt az Alkotmánybíróságra, az önkormányzatokra, a bíróságokra, az ügyészségre, az Állami Számvevőszékre.
Ennek fényében, úgy gondolja, hogy egy túlzó kétharmados törvényhozás megkötheti egy későbbi kormány kezét bármilyen tekintetben?
Alapvetően. A kormányzó pártok elnyerték a mandátumok kétharmadát és ez egy különleges közjogi helyzetet eredményezett. Ez egy magyar adottság és ezzel tudni kell bánni. A politikai hatalom alkotmányos kultúrájának fontos része kell legyen, hogy ezt a kétharmados dominanciát a kedvezményezett politikai erő hogyan gyakorolja, értelmezi kormányzati tevékenységében. Alaki alkotmányossági szempontból nyilvánvaló, hogy ez a felhatalmazás – leegyszerűsítve – azt jelenti, hogy a kétharmados többségnek csak alkotmányos korlátja van, azon belül minden megtehető, a jogrendszer és az államszervezet radikális átalakítása egyaránt. Ha viszont abból indulok ki, hogy miért született meg valamikor a minősített többség elve, akkor más szempont, például az önmérséklet is figyelembe vehető. A minősített többség – eredeti – funkciója, hogy szélesebb legitimitás kerüljön az adott, nagy jelentőségű parlamenti döntések mögé. A minősített többség elve szerint, ne csak a kormányzatot uraló, jellemzően egyszerű többség szavazataránya döntsön, hanem ebben a döntésben az ellenzéknek is legyen szerepe. Amennyiben a kormányzó erő uralja a minősített többséget, ezt a kizárólagos »uralást« csak az alkotmányossági kultúra relativizálhatja, amely a jogalkotás folyamatából a konszenzuális demokrácia elvét eleve nem zárja ki.”
