Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Közel 10 millió forint kártérítést ítéltek 13 gárdistának

2015. szeptember 29. 15:18

Összesen 9,4 millió forint kártérítést ítélt meg első fokon a Fővárosi Törvényszék 13 gárdista felperesnek, akik ellen 2009-ben intézkedett a rendőrség többek között könnygáz használatával. Egyikük az eszméletét is elvesztette a rendőri fellépés következtében, neki egymilliós kártérítés jár a nem jogerős ítélet szerint. A rendőrségnek e mellett bocsánatot kell kérnie.

2015. szeptember 29. 15:18

A magyar gárda egyik tagjának egymillió, hat társának fejenként nyolcszázezer, további hatnak pedig hatszázezer-hatszázezer forint kártérítést ítélt meg első fokon a Fővárosi Törvényszék kedden – tájékoztatta a Mandinert Gaudi-Nagy Tamás, a terheltek védelmét ellátó Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.

A jogász közlése szerint a bíróság megállapította, hogy a rendőrség 2009-ben a gárdisták elleni fellépés során megsértette a felperesek emberi méltóságát, személyes szabadságát, testi épségét és egészségét, vélemény-nyilvánítási szabadságát, gyülekezési jogát, illetve vélemény-nyilvánítási szabadságát. 

A tizenhárom gárdistának fizetendő, összesen 9 millió 400 ezer forint mellett a bíróság arra is kötelezi a rendőrséget, hogy magánlevélben kérjen bocsánatot az érintettektől. 

2009. július 4-én a budapesti Erzsébet téren tüntettek a gárdisták szervezetük feloszlatása ellen. A rendőrség a rendezvény könnygázzal oszlatta fel, 216 embert előállítottak. Az a felperes, akinek egymilliós kártérítést ítéltek, eszméletét vesztette az intézkedések során.

Az esetet az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, a Független Rendészeti Panasztestület és az Országgyűlés is jogsértőnek nyilvánította” – emlékeztetett a védő, hozzátéve, hogy nem csak az eljárás mikéntjét, hanem már az oszlatás elrendelésének a tényét is jogellenesnek találta a bíróság.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. szeptember 30. 12:40
Gaudi elleni per, Kovács Béla elleni vádak, magyar, idős nőt ütött meg orbán isten ajándéka, ellene emeltek vádat. https://www.youtube.com/watch?v=LWhKka46vfE Csak így hirtelen.
imres
2015. szeptember 30. 12:40
Sorold, faszkalap!
thymian
2015. szeptember 30. 12:39
Csak azt, hogy az orbán kormány sem különb. A szocikkal kesztyűs kézzel bánik, míg az egyetlen nemzeti pártot és képviselőit ugyanúgy vegzálja, ahogy gyurcsány, vagy bajnai alatt vegzálták őket.
GeoCracker
2015. szeptember 30. 12:39
Látom benned elpattant egy húr :-) Tehát. Lefordítva. Mindenki aki nem a Jobbikot isteníti és Vona végbeléből táplálkozik az nálad "ballibbant". Mindenki aki nem rasszista barom, az a szemedben hazaáruló. Akkor Te azért nem kedvelted a gárdát, mert azok a szemedben baloldali alhajlók voltak? Kívánom, hogy egyszer az életben olyan helyzetbe kerülj, amikor feletted és rólad olvassák a névsort kicsi nyilas. Ja, és nem a zsidók, az arabok, hanem a jelenlegi elvbarátaid. amikro már te sem leszel elég vérmagyar nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!