Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Rogán Antal nem megy el a Juhász-perre

2016. október 27. 13:20

Rogán Antal szerint lejáratókampány folyik ellene, ezért második alkalommal sem megy el a Juhász ellen általa indított perre. A sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a Népszabadság munkatársával magánbeszélgetést folytatott helikopter-ügyben, így arról nem tartozik számadással.

2016. október 27. 13:20

Második alkalommal sem megy el a Juhász Péter ellen indított perre Rogán Antal – jelentette be sajtótájékoztatóján a miniszter. Rogán azért perelte be Juhászt, mert az Együtt politikusa azt állította róla, hogy bűnözőkkel üzletelt. A per során tanúként idézték Prisztás-gyilkosság miatt nemrég tizenöt év börtönre ítélt Portik Tamást.

A politikus most azzal indokolta távolmaradását, hogy szerinte Juhász és Portik közös lejáratókampányt folytat ellene. Rogán szerint sajtóhírek erősítették meg, hogy Juhász Péter Portik „samesza”. A Mandiner kérdésére, hogy eszerint a Rogán Antallal kapcsolatos hírek esetén is hagyatkozhatunk-e sajtóhírekre, a miniszter nem válaszolt.

Rogán Antal az első szembesítésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda közlése szerint azért nem ment el, mert fontos közfeladatot látott el: a Bildnek adott interjút, valamint német újságírókkal folytatott háttérbeszélgetést, illetve találkozott Markus Söder bajor pénzügyi és területfejlesztési miniszterrel is Nürnbergben. Akkor azt ígérte, hogy a második szembesítésre el fog menni.

A jelenleg folyó tárgyaláson jelen van kollégánk ,aki arról számolt be: tanúként idézték a Portik-vallomásban többször szereplő Pápa Marianne-t, de a tárgyalásra ő sem ment el. Portik korábban azt vallotta, hogy tízmillió forintot adott át Rogán Antalnak egy szatyorban, de a politikus tagadta, hogy ilyesmi történt volna.

Helikopterezés, lemondás, sikerek

Rogánt az újságírók az október másodikai helikopterezésről is kérdezték, de a miniszter kitért a kérdések elől: szerinte már mindent elmondott az ügyben, a helikopteres utazás eredeti letagadásakor pedig csak magánbeszélgetést folytatott a Népszabadság újságírójával, ezért arról nem tartozik számadással. Az Index többszöri kérdésére, hogy hazudott-e, azt válaszolta, hogy erről már mindent elmondott korábban. A 24.hu kérdésére azt sem volt hajlandó kijelenteni, hogy többé nem fog hazudni – írja az Index.

Rogánt arról is faggatták, hogy nem tervezi-e lemondását, de a miniszter sikereire hivatkozva hárította el a kérdést. A Mandiner kérdésére, hogy sikernek számít-e az érvénytelen népszavazás, Rogán Antal arról beszélt, hogy a népszavazáson hárommillióan szavaztak a kvóták ellen, így sikeresnek találja azt. A letelepedési kötvényekről elmondta: azt nem a Jobbiknak engedve, hanem saját ütemterve szerint vezeti ki a kormány.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. április 09. 17:10
Ez a Toncsi gyerek nagyon finnyás a járatás irányultságát illetően! A lejáratást kifogásolja, de a (helikopterrel történő) feljáratást, sőt felhajtást annál kevésbé! Ráadásul a fiúnak némi értelmezési problémái lehetnek, ugyanis nem őt járatják le, hanem ő járatja le környezetét a leplezetlen és leplezhetetlen mohóságával. Az pedig, hogy nem méltóztatik elmennie egy szembesítésre, a legbrutálisabb beégés számára, ami már csak azért is kínos, mert mindenki számára nyilvánvaló, hogy ártatlan, mint egy ma született barika - és majdnem olyan aranyos is!
2017. április 09. 17:10
Stubborn Pajtás, ne félj! Nem vagy egyedül. Sajnos, és kellő okkal, de egyre népesebb a "tábor". Egyre többen vagyunk, akik azt ugyan nem tudnák megmondani, hogy eddig összesen hányszor szavaztak a Fideszre, de azt egészen pontosan tudják, hogy ezután hányszor fognak.
2017. április 09. 17:10
"az asszony nem engedi el" Ne irigykedj! Ez csak hüvelyrabság.
2017. április 09. 17:09
Nyilván csak kamuból fújt a szél egy 70 négyzetméteres erkélyt a lakásához, meg egy tizenmilliós balatoni nyaralót, etc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!