LMP: Az új alkotmánybírókkal nőhet a testület függetlensége

2016. november 17. 14:15

Hadházy Ákos társelnök jogászi véleményekre hivatkozva azt mondta, a jelenlegi 11 bíróból négyről lehet azt mondani, függetlenül hozza a döntéseit. Szerinte a jelenlegi helyzet csak a kormánynak jó, de remélik, a négy új bíró megválasztásával nyolcra nő azon bírák száma, akik a kormánytól függetlenül döntenek.

2016. november 17. 14:15

Az LMP társelnöke szerint a négy alkotmánybíró-jelölt megválasztásával növekedhet az Alkotmánybíróság (Ab) azon tagjainak száma, akik a kormánytól függetlenül hozzák meg döntéseiket. Hadházy Ákos csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, jelentős aggályok merültek fel az Alkotmánybíróság (Ab) jövőbeli munkája miatt.

Idén a 15-ből négy bírónak járt le a megbízatása – emlékeztetett. Elmondta, 11 alkotmánybíróval ugyan működképes az Ab, de az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján „a testület elvesztette alkotmánybíróság-jellegét”. Indoklásként elmondta, lelassult a testület működése, nem dönt olyan ügyekben, amelyekben a kormánypártoknak kellemetlen döntést hozna. Azon vélemények is hangot adott, hogy ha az Ab a következő hónapokban a nyilvánosság ellen hoz döntéseket, azzal akár 10-20 évre is ellehetetleníti a korrupció felderítésében résztvevő újságírók, politikusok munkáját.

Hadházy Ákos tapasztalatokra, illetve jogászi véleményekre hivatkozva azt mondta, a jelenlegi 11 bíróból négyről lehet azt mondani, függetlenül hozza a döntéseit, a többi hét bíró kerüli a konfliktust a kormánnyal. Véleménye szerint a jelenlegi helyzet csak a kormánynak jó, de remélik, a négy új bíró megválasztásával nyolcra nő azon bírák száma, akik a kormánytól függetlenül döntenek.

Felidézte, a jelöltekről tavaly decemberben még Schiffer András korábbi társelnök részvételével kezdődtek egyeztetések, februárra kialakult egy négyfős jelölti lista, de a tárgyalások „megszűntek”. Hozzátette: ezen a héten jelezte a Fidesz-frakció az LMP-nek, hogy elfogadják a jelöltjeiket.

Hadházy Ákos hangsúlyozta, az alkotmánybíró-jelöltek kiválasztásakor fontos szempontjuk volt, hogy nem zsákmányszerzésre törekedtek, támogatásukért nem kértek pozíciót. A jelöltek kiválasztásának szempontjai között a függetlenség mellett a környezetvédelmet és azt említette, hogy legyen női jelölt. Közölte, nem volt a feltételeik között és nem is vizsgálták a jelöltek vallásosságát. 

Kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy az LMP 15 jelöltet tudott volna elfogadni, de nem kívánta közölni, ki volt az, akit mindenképpen szerettek volna jelöltként látni. Mind a négy jelöltet elfogadhatónak, nagytekintélyű szakembernek tartják - közölte.

Hadházy Ákos az ellenzéki kritikákra reagálva azt mondta, a pártoknak nem egymást kellene bírálni, de várható volt, hogy lesz kifogás. Az LMP-nek az ország érdekét kell figyelembe venni – mondta.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2017. április 12. 20:32
Hülye, lobbysta! Róla mindig az Utolsó cserkész Baynard szenátora jut eszembe ...
szamossy dezső
2016. november 21. 15:22
Ha majd valaki megmondja, hogy mi a különbség az Alkotmány és az Alaptörvény között, azt megköszönöm. A többi süket duma a politikai szférában.
luisbathhelena
2016. november 17. 23:06
"jogászi véleményekre hivatkozva " Egy olyan képlékeny területen mint a jog, bármikor prezentálok neki bármilyen témában 2 hasonló képzettségű jogásztól 2 teljesen ellentétes véleményt. A "jogészi vélemény"-re hivatkozni:nincs sportértéke.
luisbathhelena
2016. november 17. 23:06
Hadházy mint LMPs politikus és állatorvos természetesen otthon van az alkotmányjogban.IS. Én nem venném a bátorságot hogy az AB bármely döntését SZAKMAILAG vitassam hiszen nem értek hozzá. Persze véleményem lehet. Ahogy Hadházynak is. Kb ugyanannyit ér. Mellesleg függetlenül a javasló pártoktól szerintem az AB őrizte meg leginkább függetlenségét 90 óta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!