Ismét bedobja a Jobbik a kémiai kasztrációt

2016. november 19. 15:35

A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében. A terveik szerint az első alkalommal ez önkéntesen választható opció lenne, a visszaesőknél azonban kötelezővé tennék.

2016. november 19. 15:35

Ismét törvényjavaslatot ad be a Jobbik annak érdekében, hogy a gyerekekkel szemben szexuális bűncselekményt elkövetőkkel szemben lehessen kémiai kasztrációt alkalmazni – jelentette be Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese.

Azt szeretnék elérni, hogy az ilyen cselekményekben először elmarasztaltak önkéntesen vethessék alá magukat az eljárásnak, a visszaesők számára pedig tegyék azt kötelezővé. A politikus hangsúlyozta, hogy az ilyen cselekmények esetében nagyon magas a visszaesők aránya, miközben különleges védelmet kell kapniuk a gyerekeknek. 

Nyitottak vagyunk arra, hogy ha azt szakmai érvek és indokok alátámasztják, szélesebb körre is kiterjesszük ezt – közölte a politikus az MTI azon kérdésére, hogy a felnőttek elleni szexuális cselekményekre is kiterjesztenék-e az intézkedést.

Hangsúlyozta: az előző és a mostani ciklusban is kezdeményezték már ezt a módosítást. „Most adunk egy harmadik lehetőséget a Fidesz-KDNP-többségnek, hogy ne csak a szavak szintjén, hanem a jogszabályok szintjén is, valóban védjük ezeket a társadalmilag kiszolgáltatott csoportokat” – mondta Dúró Dóra.

(MTI)

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. április 26. 20:58
És előtte nyilvános korbácsolás? Ezt az európai jogharmonizációba lehetetlen átvinni ők is tudják. De a Jobbik általános iskolát végzett káderei falni fogják. Lapozzunk.
tango47
2017. április 11. 21:21
Most, miután önkasztrációt végeztek magukon az Alaptörvény-módosítás elutasításával, már mindenkit kasztrálnának.
Morgen
2017. március 16. 22:08
Aki bizonyíthatóan megront egy gyereket, azt fizikailag kell kasztrálni! Na,ezt intézd el, Jobbik!
Strassnoff Ignác
2017. március 10. 01:38
Elismerem, hogy fantáziadúsabban küzdenek, mint a baloldal. Persze a végeredmény alig különbözik. "Ha egy versenyben második leszel, akkor te vagy az első, aki veszített." Jelenleg láthatón Zázriveczék kinyírása a cél. Még alig kapcsoltak rá Orbánék, de már napi szinten az összes lakáj-médiából a Jobbik folyik. Még csak a média van a pályán. A partvonalon melegít a NAV, Polt és még pár tartalék... Jelenleg ugye az a téma, hogy Volner szopatott. Ha előveszik az adócsaló sztoriját, akkor az lesz a téma, hogy Volner szopott... A fasz 2 vége... Ez esetben a Jobbiknak mindkettő szar. Meg még mennyi ötlete lehet Orbánéknak másfél év alatt? Már azt is kinyomozták, hogy Zázrivecz buzi. Ki hitte volna? :))))))))))) Lesznek itt még nagy poénok...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!