Nem érdekel a népszerűségi helyzet

2016. november 28. 12:26

Az LMP számára már a parlamentbe kerüléskor teljesen egyértelmű volt, hogy fontos döntési helyzetekben soha nem azzal fogunk foglalkozni, hogy a politikai ellenfelek hogyan reagálnak, vagy kivel szavazunk együtt. Interjú.

2016. november 28. 12:26
Schiffer András
Schiffer András
Magyar Nemzet

– Megérte a Fidesszel együtt szavazni? – kérdeztük Schiffer Andrást, az LMP volt társelnökét, miután a kormánypártokkal együtt jelöltek és választottak meg négy új alkotmánybírót a parlamentben. – Az egész ellenzék nekiesett az LMP-nek.

– Az LMP számára már a parlamentbe kerüléskor teljesen egyértelmű volt, hogy fontos döntési helyzetekben soha nem azzal fogunk foglalkozni, hogy a politikai ellenfelek hogyan reagálnak, vagy kivel szavazunk együtt. Mindig azt nézte az LMP 2010 óta, hogy a konkrét kérdésben mi a párt elveiből következő helyes döntés, mi jó az országnak. Most is ez történt. Nagyjából ott van vége egy pártnak, ha attól kezdi függővé tenni a politikáját, hogy külső szereplők, politikai ellenfelek, riválisok mit fognak szólni. Ezt látjuk most az MSZP esetében.

– Nem gondolja, hogy éppen az önök által is sokat bírált kormánynak kedveztek ezzel a helyzettel? Az ellenzék megint egymással van elfoglalva, ők pedig – ahogy mondani szokták – hátradőlhetnek, és kérhetnek egy kávét.

– Én jelen pillanatban, miután sem képviselő, sem a pártban semmilyen tisztségviselő nem vagyok, a pillanatnyi népszerűségi helyzettel egyáltalán nem foglalkozom. Egy dolog érdekel: meg vagyok arról győződve, hogy a 11 fősre csökkent Alkotmánybíróság pótlása a magyar demokrácia érdekeit szolgálja. Jogos a kérdés, hogy Orbán Viktor ebbe miért ment bele, hiszen bőven meglenne ő a 11 fős testülettel is, sőt Alkotmánybíróság nélkül is. De nem szabad elfejteni, hogy a fideszesek nem véletlenül jegelték hónapokon keresztül a témát, és nem véletlenül nem ment bele az LMP bármilyen megállapodásba.

– Mire lehet számítani az új bíráktól? Hadházy Ákos korábban azt mondta, hogy az eddigi tizenegy bíróból négyről lehet azt mondani, hogy függetlenül hozza a döntéseit, a többi hét inkább kerüli a konfliktust a kormánnyal.

– Ez picit bonyolultabb annál, mint hogy ilyen fix arányokról lehessen beszélni. De okkal gondolhatjuk, hogy a mostani helyzet reménnyel kecsegtet. A most megválasztott bírák közül három elkötelezetten jogállampárti, pluralista hatalomfelfogást követ, és a negyedikről sem lehet mondani, hogy elkötelezetten abszolutista lenne. Meg vagyok győződve róla, hogy a négy új alkotmánybíró megválasztása nélkül a következő két évben maradandóan csorbulnának az alapvető szabadságjogok, és maradandóan szűkülne az átláthatóság, ami pedig alapvető fegyver a korrupció­val szemben. Ez forgott kockán, és ezt a tétet kellett mérlegelnie az LMP-nek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. április 13. 16:16
Így van, András, szarjatok mindenkire! Ne csak Hadházy rongálja a pártotokat, Bernike mellett!
tango47
2017. április 11. 21:21
Ha kérdezik, ne válaszoljon?
balbako_
2017. április 05. 11:06
Az mindenképpen Schiffer javára írom, hogy következetes. Szeretném hinni, hogy utódai is azok lesznek a választáskor is.
Logogrif
2017. március 27. 21:16
Az ilyen schifferek csak szeretnének valakik lenni! Szegény rokonság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!