Legfőbb Ügyészség: Nem koncepciós eljárás volt a Hiszékeny-ügy

2017. január 31. 14:39

A Legfőbb Ügyészség szerint nem koncepciós per volt a Hiszékeny-ügy. Ez az ügy – mint minden más eljárás – szakmai kérdés az ügyészség számára – közölték, felhívva a figyelmet arra, hogy a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság. Hiszékeny Dezsőt másodfokon, jogerősen is felmentette Fővárosi Ítélőtábla-

2017. január 31. 14:39

Az ügyészség visszautasítja a Hiszékeny-ügyben a szervezetet ért támadásokat és a szakmai kérdésekkel kíván foglalkozni – közölte a Legfőbb Ügyészség (LÜ) kedden a korrupciós vádak alól jogerősen felmentett Hiszékeny Dezső szocialista politikus elleni eljárás kapcsán.

A LÜ közleménye leszögezi, hogy az ügyészség politikai nyilatkozatokkal – azon túl, hogy a szervezetet ért támadást visszautasítja – nem kíván foglalkozni. Ez az ügy – mint minden más eljárás – szakmai kérdés az ügyészség számára. A LÜ ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Hiszékeny Dezső és társa elleni büntetőperben mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság mérlegeléssel, bizonyítottság hiányára alapítva hozta meg felmentő rendelkezését, nem pedig bűncselekmény hiányában.

Az is mutatja, hogy korrupciós ügyről volt szó, mivel a másodrendű vádlottat jogerősen elítélte a bíróság” – áll A LÜ közleményében.

Felmentették a szocialista politikust

A Fővárosi Ítélőtábla hétfőn kihirdetett jogerős másodfokú határozatában az elsőfokú döntést helyben hagyva bizonyítottság hiányában felmentette a vesztegetés vádja alól Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselőt.

Az ügyészségi vádirat szerint Hiszékeny Dezső 2013-ban, XIII. kerületi alpolgármesterként ötmillió forint kenőpénzt kért azért, hogy egy önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja. A politikus mindvégig tagadta bűnösségét, az ellene folyó eljárást pedig törvénytelennek, koncepciósnak, politikai indíttatásúnak nevezte. Az ügyben pénzmozgás nem történt.

Bólogatás, ujjfeltartás volt a vád alapja

Tavaly, a törvényszék elsőfokú ítéletének szóbeli indoklásakor elhangzott: az eljárás adatai szerint Hiszékeny Dezső soha nem mondta, hogy pénzt kér. Az ügyészség szerint a vesztegetés vádját főként az bizonyítja, hogy az elsőrendű vádlott a fedett nyomozóval folytatott egyik beszélgetésen bólogatott, amikor a kenőpénzt a másik szóbahozta, egy másik beszélgetés közben pedig öt ujját felmutatta, ami az ügyészség szerint ötmilliós kenőpénzt jelentett.

Az elsőfokú bíró akkor arra emlékeztetett: az „öt gurigát”, „öt gombócot”, azaz az ötmilliós kenőpénzt mindig a fedett nyomozó hozta szóba, Hiszékeny Dezső pedig az egyik beszélgetésen kilencszer hárította el a felvetést például úgy, hogy „ez elég durva”, „nincs ilyen”, „soha semmit ne adjon”, „ez egy irreális történet”.

Az ügy másodrendű vádlottját a törvényszék felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forintos pénzbüntetésre ítélte befolyással üzérkedés miatt, amit másodfokon, hétfőn szintén jogerőre emelt a tábla. Ezzel kapcsolatban hétfőn szóbeli indoklásában a tábla tanácselnöke arra mutatott rá: az eljárás adataiból nem következik, hogy az alpolgármester tudott volna a másodrendű vádlott cselekményéről.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. november 22. 01:48
Übü a kerály..
balbako_
2017. április 26. 20:58
Kezd a magyar bíróság ítélkezése követhetetlen lenni. Ugyanebben az ügyben az ügy másodrendű vádlottját a törvényszék felfüggesztett szabadságvesztésre és egymillió forintos pénzbüntetésre ítélte befolyással üzérkedés miatt, amit másodfokon, hétfőn szintén jogerőre emelt a tábla. Tehát bűncselekmény történt méghozzá Hiszékeny Dezső polgármestersége alatt az ő hivatalában.
Pinter68
2017. február 10. 13:09
"...bizonyítottság hiányára alapítva hozta meg felmentő rendelkezését, nem pedig bűncselekmény hiányában." Akkor tán nem kellene vádat emelni, béna banda, ha nem tudjátok rendesen bizonyítani! Bizonyítékok nélkül vádaskodni a szomszéd Mari néni is tud.
BőröndÖdön
2017. február 10. 13:02
Polt nertársról ilyet feltételezni!? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!