Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Namíbia beperli Németországot népirtás miatt

2017. március 18. 11:57

Namíbia kormánya döntött: harmincmilliárd dolláros kártérítésért perlik Németországot a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt az 1904 és 1907 közötti hereroi felkelés véres leverése miatt, amelynek során több mint 65 ezer embert öltek meg. A délnyugat-afrikai ország akkoriban német gyarmat volt.

2017. március 18. 11:57

Népirtásra hivatkozva harmincmilliárd dolláros kártérítést követel Namíbia Németországtól az 1904 és 1907 közötti hereroi felkelés leverése miatt. A német gyarmatosítók ekkor több mint 65 ezer helyit öltek meg. A The Namibian azt írja: a délnyugat-afrikai ország kormánya úgy döntött, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt indítanak pert Németország ellen az ügyben. A kereseten már dolgozik is nemzetközi jogászok egy csapata – erősítette meg az AFP-nek Sacky Shangala igazságügyi miniszter.

A The Namibian forrásai szerint nem csak népirtásra, hanem kényszermunkára, emberkereskedelemre és a nemzeti önrendelkezés elvonására is hivatkoznának az egykori gyarmatosítóval szemben.

Eddig Namíbia nem kért kártérítést az ügyben, azonban az áldozatok leszármazottai az USA-ban indítottak egy pert korábban, ezt követően döntött így a namíbiai kormány is – emlékeztet a FAZ

A német kormány pár hónapja már tárgyal Namíbiával az ügyben: a hereroi felkelés leverését a németek is népirtásnak tartják, de kártérítést fizetni nem akarnak. Emiatt kapott is a német kormány kritikákat az ENSZ illetékes szakértői bizottságától. 

Kép forrása: Ullstein Bilderdienst, Berlin

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2020. december 04. 12:11
Nekünk volt egy 16 hektáros gyarmatunk Shanghai-ban, meg a Ferenc József földért felelősséget vállalunk. A demokratikus nyugat meg csak csepegtesse vissza azt a néhány 10000 milliárd USD-t a volt gyarmataiba, amit anno onnan elrabolt.
fogas paduc
2020. december 04. 12:10
Franciaország mind a mai napig évi 500 milliárd USD-t zsebel be a volt gyarmataitól. Többet, mint amikor megszállva tartotta őket - nem terheli a katonai és az adminisztrációs költség. https://24.hu/kulfold/2015/01/14/a-gyarmatoktol-a-charlie-hebdo-i-terrorig/
1120
2020. december 04. 12:07
Jól teszik! Úgyis tudják, hogy ezek a balfaszok fizetni fognak. MINDENÉRT! Ide vezet, ha valaki évtizedeken keresztül a Nemzeti Önfeladás Politikáját folytatja! Azt pl. kevesen tudják, hogy Németország az első (!!!) világháborús jóvátétel utolsó részletét 2011-ben (!!!) fizette ki. Lúzer banda! Tejeljetek csak! Megérdemlitek! Ahogy ezt a tehenet is... Jellemző: Merkelre nem az AfD a legveszélyesebb, hanem az SPD, az érettségivel sem rendelkező Manfred Schultz-cal az élen! Hajrá vörösök! Megtriplázni az ingyenélők éves kvótáját! Ne 200 ezer legyen, legyen 600 ezer/év! Határ a csillagos ég! Csak aztán egy alulról jövő népi kezdeményezés (amit először persze majd kiröhögtök), nehogy megint átvegye a hatalmat! Mert előbb utóbb megkapjátok Hitler 2.0-ás verzióját. És ha így lesz (így lesz) akkor arról csak és kizárólag ti tehettek majd! Az önfeladást ugyanis nem lehet a végtelenségig és büntetlenül folytatni! (Meggondolandó a törvénytelen 1944. március 19-i megszállásért mi is benyújtsuk a számlát - most kell a vasat ütni, most meleg!)
Trid
2020. december 04. 12:07
Ugyan már, ennyi erővel a világon mindenki perelhetne mindenkit.Kártérítés csak egy népcsoportnak jár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!