Van törvény? Megkerüljük!

2017. március 28. 16:16

A mai kormányzás lényege a parlament teljesen formálissá tétele, és erre példa a kiemelt beruházások ügye is.

2017. március 28. 16:16
Domány András
hvg.hu

„»A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről« a Gyurcsány-kormány idején, 2006-ban hoztak törvényt, de az csak az európai uniós vagy központi költségvetési támogatásból megvalósítandó, és az utóbbi esetben legalább 5 milliárd forint költségigényű, vagy legalább 1000 új munkahelyet teremtő fejlesztéseknél írta elő a hatósági eljárások felgyorsítását. A kormány pedig csak arra kapott felhatalmazást, hogy megállapítsa az ilyen kiemelt jelentőségű ügyek körét és kijelölje az azokban eljáró hatóságokat.

A követelményt már a Bajnai-kormány idején jelentősen lazították, lehetővé tették a 2 milliárd forintba kerülő vagy legalább 50 új munkahelyet teremtő állami beruházások kiemelését is. De a teljes felvizezést 2010 után hajtották végre: ma már egy mindössze 90 millió forint költségű és 15 új munkahelyet létrehozó beruházás is lehet kiemelt, amelyet igazán nehéz nemzetgazdasági jelentőségűnek nevezni, és ezt kiterjesztették a tisztán magáninvesztíciókra is. Továbbá az Orbán-kormány idején összeghatár nélkül idesorolták a kiemelt nemzeti emlékhelyhez, illetve a világörökségi területen lévő műemlékek és műemlékegyüttesek fenntartásához, felújításához, fejlesztéséhez szorosan kapcsolódó ügyeket is, ami egyebek közt nyilván a budai Várban zajló építkezésekre vonatkozik.

Fontos különbség még az eredeti, 2006-os törvényhez képest, hogy abban a környezet- és természetvédelmi hatósági ügyekre a gyorsítás nem vonatkozott, de ezt 2012-ben törölték. És miközben mindegyik rendelet legalább 15-20 pontban sorolja fel, hogy melyik hatóságokat kötelezi gyorsított eljárásra, a listák végére lazán odaírják: ugyanez vonatkozik a felsorolásban nem szereplő engedélyezési eljárásokra is, »amelyek a beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek«. Tehát bármire.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. november 22. 01:48
Kadhafi...........
Zokni
2018. április 14. 09:43
"39 évig hazudott a Magyar Rádióban" - írja Szerzőről. Ez önmagában hazugság.
Zokni
2018. április 14. 09:41
"Ezek mind egyszerű többséget igénylő törvények ettől miért lesz formális a parlamenti munka?" - kérdi. Ettől például azzal, hogy a Parlamentig el sem jut egy beruházás kiemeltté tételének minősítéséig, ha a kormányzat - vagy az ellenzék, vagy az államapparátus - a dolog sürgőssége miatt akarná. Eleve kisebb az ügyek száma, és még a kormány döntése alapján tovább lehet szűkíteni a kört. A kormány (Orbán) eldönti, oszt jó napot. Érti? Parlamenti csevej: - "Volt valami?" - "Semmi. Illetve... Emlékszel a gyerekre, aki szirénázott? Kövér megdicsérte, hogy felébresztette a kormánypárti képviselőket, és így szépen meg lett szopatva a CEU is..."
balbako_
2017. április 26. 20:58
Ezek mind egyszerű többséget igénylő törvények ettől miért lesz formális a parlamenti munka? A másik, hogy a kisebb összeghatár a magyar partnereknek kedvez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!