Alkotmánybíróság

Kevesen voltak a döntéshez
2014. szeptember 17. 11:57
A szlovák alkotmánybíróság formai okokból elutasította az állampolgársági törvény felülvizsgálatát, mely szerint elveszti szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárságát felveszi. A testületben egyik vélemény mellett sem volt meg a többséghez szükséges hét szavazat.
Csak kormánypárti jelöltekről szavaznak
2014. szeptember 15. 13:26
Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták. A jelölő bizottságban az ellenzéki jelöltek nem kapták meg a kilencből szükséges öt szavazatot.
Alkotmányos aggályok
2014. szeptember 5. 15:58
Felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet által az állam ellen indított pert a Fővárosi Törvényszék, mert az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet. Az Igazságügyi Minisztérium soron kívüli elbírálásban bízik.
2014. augusztus 11. 09:56
Konkrét érintettség hiányában is befogadta a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel panaszát, melyben a jogvédők azt kifogásolják, hogy 2012 óta a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyelést.
Telefonon beszélték meg, hogy kirúgják
2014. július 23. 10:18
Ravasz László Csongrád megyei bíró a sajtóban kritizálta a bírósági rendszert még 2011-ben, ezért fegyelmi eljárást folytattak le ellene, aminek a végén elbocsátották. Az Alkotmánybíróság formai okokból semmisítette meg az erről szóló határozatokat, a fegyelmi bizottság ugyanis nem ült össze, hanem csak telefonon egyeztettek a döntés előtt.
2014. július 22. 09:31
Az Ab által megsemmisített kompenzációs szabályozás eleve nem volt alkalmas rá, hogy kivédje a rendszer egyenlőtlenségét – véli Pozsár-Szentmiklósy Zoltán.
2014. július 9. 22:08
Több elítélt is enyhébb büntetésre számíthat az Alkotmánybíróság döntése miatt, amellyel megsemmisítette a Btk. úgynevezett három csapás-rendelkezéseinek büntetéskiszabási szabályait. Az ügyeket nem fogják újratárgyalni, csak a büntetés mértéke változhat, ez is csak az elítélt előnyére.
A dohánybolt nem alanyi jog
2014. július 8. 15:57
Az Alkotmánybíróság határozata szerint nem sérti a tulajdonhjoz való jogot, hogy a trafikrendszer bevezetésével csak koncesszióval lehet dohánytermékeket árulni, mivel a szabályozás alapján a korábbi trafikosok nem a tulajdonukat veszítették el, hanem csak a dohányárusítás jogát.
2014. július 8. 12:25
Az Alkotmánybíróság elutasította a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló egyik bírói kezdeményezéseket – derül ki az Ab honlapján kedden közzétett határozatból.
Három csapás
2014. július 8. 11:51
Alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv három csapás elnevezésű rendelkezésének halmazati szabályai, amelyek szerint a legalább három, ember elleni erőszakos bűncselekményt elkövetőkre esetenként kötelezően életfogytiglant kell kiszabnia a bírónak, vagyis nem mérlegelhet a büntetéskiszabás során – mondta ki az Alkotmánybíróság keddi határozata.
2014. július 4. 15:44
Az Alkotmánybíróság, hogy a közmondást idézzük: másról beszél, mint Bodóné, ha a bor árát kérik.
Igen a kötelező integrációra
2014. július 2. 12:28
Az Alkotmánybíróság szerdai döntése szerint a szövetkezeti hitelintézetek önállóságát jelentősen csökkentő kötelező integráció egésze nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek. Az Alkotmánybíróság azonban az integrált hitelintézetek egymás tartozásaiért való helytállására vonatkozó és a Magyar Posta, valamint a Magyar Fejlesztési Bank leendő jogutódait privilegizáló rendelkezéseket megsemmisítette. Az ügy még nem zárult le, az AB az ügyet érintő bírói kezdeményezésekről még nem döntött.
2014. június 23. 17:10
Mondvacsinált indokokkal nemcsak a kismamákat, hanem senkit sem lehet elbocsátani. Interjú.
„Okafogyottá vált”
2014. május 29. 09:51
Az Alkotmánybíróság döntés helyett megszüntette a kötelező takarékszövetkezeti integrációra vonatkozó törvényi rendelkezések miatt indult eljárást. Az indok, hogy időközben lezárultak a konkrét cégeljárások, ami miatt egy bíró az Alkotmánybírósághoz fordult. Az Ab szerint a bírónak fel kellett volna függesztenie az eljárást, mert ellenkező esetben a testület nem dönthet az ügyben.
„Nincs teljesen összhangban az alkotmánnyal”
2014. május 28. 14:55
Az Alkotmánybíróság szerdai határozatában megállapította: a Magyar Művészeti Akadémiát köztestületté nyilvánító törvény nem áll teljesen összhangban a művészet szabadságára vonatkozó alkotmányos követelménnyel, mert az MMA-nak, mint köztestületnek csak azok lehettek tagjai, akik korábban az MMA, mint civil szervezet tagjai voltak. A testület szerint az alkotmányból nem vezethető le ez a kizárólagos követelmény.
Ne kukkoljon az állam!
2014. május 26. 14:56
Az Eötvös Károly Intézet szerint „alkotmánysértő hatalmaskodás”, hogy a TEK bírói döntés nélkül, miniszteri engedéllyel folytathat titkos megfigyelést. Az Intézet korábban alkotmányjogi panasszal élt az ügyben, de az Alkotmánybíróság elutasította a beadványukat. Most a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak.
2014. április 8. 17:03
A CDU az alkotmánybíróság jogköreinek szűkítését fontolgatja német lapok szerint. Az ok, hogy februárban a testület eltörölte az európai parlamenti választáson 3 százalékos bejutási küszöböt meghatározó szabályt.
Rafinált megoldás
2014. március 21. 13:36
Miután az Alkotmánybíróság megtiltotta az egyedi ügyáthelyezéseket, az OBH elnöke március elsejétől másfél évre a Fővárosi Ítélőtábla állományába rendelte a Debreceni Ítélőtábla elnökét és 23 bíráját. Az intézkedés száz polgári és hatvan büntetőügyet érint.

összesen: 136 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó