emberi jogok

2017. május 19. 19:26
A 7. cikk ugyanis a valóságban valószínűleg alkalmazhatatlan. Éppen amiatt becézik atombombának, mert sosem alkalmazzák, és nem azért, mert annyira pusztító lenne.
2017. március 22. 16:26
Ez nem handabanda. Sokkal inkább garancia, hogy élheted az életed és lehet érdemi magánéleted, saját tulajdonod.
2016. május 13. 17:27
Van a 21. század elejének egy sajátos ideológiája, amely megbénítja az igazmondást, letöri az őszinteséget, és viszonylagossá teszi a valóságot: ez a „politikai korrektség” és annak jogi szolgálóleánya, az emberi jogi fundamentalizmus.
2016. január 18. 14:03
A Kúria teljes ülésén annak elnöke, Darák Péter elmondta: a testület célja, hogy az állampolgárok mindennapi ügyeiben segítséget nyújtsanak, és ennek érdekében végzett munkájuk során megállapítják, javítják,és megújítják a jogot. Kónya István elnökhelyettes pedig a nyilvánosság fontosságára hívta fel a figyelmet, ami szerinte a legszélesebb garancia és kontroll a bírósági munka felett.
Székely László
2015. december 21. 09:15
A kvótarendszer végrehajtása a menekültek alapvető jogait sértheti és a magyar Alaptörvénybe ütközhet, ezért fordult az Alkotmánybírósághoz – fejtette ki Székely László, az alapvető jogok biztosa a Mandiner.jognak. Az ombudsman tőlünk szerzett tudomást az adatmegőrzéssel és a menekültügyi válsághelyzet fenntartásával kapcsolatos aggályokról. A hozzá érkező panaszok kapcsán Székely László leszögezte: az ombudsman nem postás. Beszélt arról is, hogy ha a most fönnálló szabályokat teljes mértékben komolyan vennénk, akkor Budapest lakosságának a fele fagyna meg idén télen. Nagyinterjúnk.
2015. szeptember 22. 09:32
A külföldi és nemzetközi bírósági döntések, miközben látszólag elmarasztalják a kormányzatot, gyakorlatilag azt üzenik számára, hogy hatásosan tevékenykedik a menekülőkkel szemben.
2015. július 13. 16:18
Ezzel a mai szöveggel erkölcsileg vált méltatlanná pozíciójára. És Polt Péter mellé került a polcra, ahol a kormányváltás utáni alkotmányos forradalom esetén helyben nem hagyható szereplők sorakoznak. Nem a magyar alkotmányosságot védi ő, még csak nem is a Fideszt, hanem saját, gyáva túlélését.
AB
2015. július 13. 08:31
Én a józan ész pártján állok, meg főleg az emberek pártján, nem az absztrakt jogot védjük önmagáért – mondja Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság megváltozott filozófiájáról a Mandinernek. Az Alkotmánybíróság elnöke lapunknak elismeri: az erős cselekvési igényekre tekintettel nagyobb mozgásteret hagynak a kormánynak és a parlamentnek; ugyanakkor úgy látja: törvények beírása az Alaptörvénybe nem szerencsés, sőt, a jogállamiság ellen hat. Az AB elnöke a menekültek áradatáról, politikai holdudvarokról és „hobbijogvédőkről” is beszélt a Mandinernek. Interjúnk.
2015. április 29. 11:25
Trócsányi azt mondta, hogy nevetséges azt állítani, hogy a házasságkötés szabadsága emberi jog lenne, hiszen ebből az következne, hogy az államnak kellene feleséget találnia annak, akinek nincs.
Kicsi az élettér
2015. március 10. 11:27
Az embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközik a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint, hogy Magyarországon túlzsúfolt cellákban tartják fogva a rabokat. Az ügy panaszosai fogvatartottak, akik részére a magyar állam 25,7 millió forint kártérítést kell, hogy fizessen a nem jogerős ítélet szerint.
2015. február 6. 13:48
A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) december előtt megosztotta értesüléseit az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA), ezzel pedig sértette az emberi jogokat – mondta ki egy titkosszolgálati panaszok kivizsgálására szakosodott brit bíróság.
Menekültügy
2015. február 4. 11:41
Az Alapjogokért Központ elemzése szerint az uniós irányelvek lehetőséget biztosítanak arra, hogy a tagállamok megalkossák menekültügy kezelésének részletes szabályait. A központ szerint össze kellene állítani azon országok listáját, melyek kellően biztonságosak ahhoz, hogy az onnan érkezők menekültkérelmét automatikusan elutasítsák.
2015. február 3. 12:32
A korábbi, jogellenesnek minősített magyar szabályozással ellentétben a brit büntető eljárásjog mégis tartalmaz lehetőséget a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetések felülvizsgálatára, így nem sérti a nemzetközi egyezményben deklarált emberi jogokat – mondta ki kedden a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság.
2014. október 8. 12:30
A brit igazságügyi miniszter kilátásba helyezte, hogy a jövőben csak tanácsadó jellegűnek tekintenék a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit. Európai bizottsági források máris a hírhedt hetes cikk alkalmazását emlegetik Nagy-Britanniával szemben, amely végső soron a szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.
2014. szeptember 23. 15:24
Több, Magyarországot is érintő ügyben elmarasztaló ítéletet hozott kedden a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság. Ismételten jogellenesnek találta a testület többek között a vörös csillag, illetve a sarló és kalapács nyilvános használatának tiltását, és a közszférában a végkielégítések egy részérere kivetett 98 százalékos különadót.
Nem olyan rossz a helyzet
2014. július 3. 14:04
Egy afgán menekült azért perelte be Ausztriát, hogy ne toloncolják vissza Magyarországra, mert itt sértik a menekültek alapvető jogait. A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság viszont nem tartotta megalapozottnak a keresetet. A bíróság szerint a magyar menekültügyben egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, hogy az az emberi jogi egyezménybe ütközne.
Kettős mérce?
2014. július 3. 08:44
A Minority Rights Group nemzetközi kisebbségvédő szervezet szerint még mindig nem megfelelő a roma közösség védelme a „fokozódó erőszakkal szemben” Magyarországon. A jelentésben azt írják: Magyarországon intézményesült a rasszizmus, és ez az oka a bíróságok kettős mércéjének.
„Süket fülekre találtak”
2014. június 5. 14:53
Súlyos aggodalmát fejezte ki csütörtökön az ENSZ illetékes különbizottságának elnöke Kairóban az megszállt palesztin területeken és a megszállt Golán-fennsíkon élő palesztinok és egyéb arab népcsoportok emberi jogi helyzetével kapcsolatban.

összesen: 25 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó