kártérítés

Szép család, boldog család
2013. november 8. 11:19
Kínában nem csak válóok a csúnya gyerek, de egy férj százhúszezer dollárnak megfelelő összeget perelt ki feleségétől gyermekeik csúnyasága miatt. A feleségnek végül azért kellett fizetnie, mert kiderült: megtévesztette férjét, megismerkedésük előtt ugyanis komoly plasztikai műtéteken esett át.
Az adó is pofátlan
2013. november 6. 07:30
A Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság nem jogerős ítélete szerint tulajdonjogot sért a „pofátlan” végkielégítésekre kivetett 98%-os különadó. Ezért összesen csaknem hétmillió forint kártérítést kell fizetnie a magyar államnak a két korábbi köztisztviselő felperes részére.
2013. október 22. 13:15
A móri bankrablással tévesen megvádolt Kaiser Ede huszonötmilliós kártérítést követelt különböző állami szervektől, azonban a Szegedi Törvényszék nem jogerősen elutasította a keresetét, mivel a büntetőeljárás során senki nem követett el kirívóan súlyos jogszabály-értelmezési vagy -alkalmazási hibát.
2013. október 20. 17:32
Az amerikai igazságügy-minisztérium és a JP Morgan között született peren kívüli megállapodás értelmében a cég tizenhárommilliárd dollárt fizet az amerikai államnak a kötvények befektetőinek megtévesztésével okozott kárért – írja a Hvg.
2013. október 18. 12:13
Száztíz-millió dollár kártérítés fizetésére kötelezte egy amerikai bíróság az Isohunt torrentkereső oldalt, amelyet filmstúdiók pereltek be szerzői jogok megsértése miatt ‒ írja az Index.
2013. október 15. 16:01
Az Európai Bizottság nemrégiben közzétett irányelv-javaslata alapján könnyebb lenne kártérítési igényt érvényesíteni a kartellező cégekkel szemben, akik a jelenlegi gyakorlat szerint bírság fizetésére ugyan kötelezhetők, ebből azonban a károsultak nem részesednek.
2013. október 14. 09:20
Az Európai Bíróság friss döntése szerint vis maior esetén is fennáll a közlekedési cégek kártérítési felelőssége. A döntés a MÁV-ot is érintheti, amely a tavalyi évben több, mint hatmillió forintot fizetett ki az utasoknak a késések miatt.

összesen: 25 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó