Legfelsőbb Bíróság

2016. március 16. 18:49
Az amerikai elnök szerdán bejelentette: Merrick Garlandot jelöli a korábban elhunyt Antonin Scalia helyére a legfelsőbb bíróság új tagjának. Mindazonáltal kicsi az esély rá, hogy Garlandot meg is válasszák. A republikánusok ugyanis azt akarják, hogy a legfelsőbb bíróság új tagját már az új elnök javasolja.
2016. február 14. 10:56
A 79 éves Antonin Scaliára egy luxusranchon találtak rá szombaton.
2016. január 18. 14:03
A Kúria teljes ülésén annak elnöke, Darák Péter elmondta: a testület célja, hogy az állampolgárok mindennapi ügyeiben segítséget nyújtsanak, és ennek érdekében végzett munkájuk során megállapítják, javítják,és megújítják a jogot. Kónya István elnökhelyettes pedig a nyilvánosság fontosságára hívta fel a figyelmet, ami szerinte a legszélesebb garancia és kontroll a bírósági munka felett.
2015. november 25. 10:53
Az Alkotmánybíróság hatáskörei nemzetközi összehasonlításban még most is szélesnek mondhatók. Ami a „kormánybarátság” kritikáját illeti, az sem jogfilozófiai, sem alkotmányjogi szempontból nem értelmezhető.
2015. augusztus 9. 10:03
Komoly problémát fog okozni, hogyan lehet majd a fenti döntést úgy összehangolni a vallásszabadsággal, hogy az egyik felet se érintse hátrányosan.
2015. július 17. 18:22
Teljesen logikátlan azt hinni, hogy az azonos nemű párok közötti szeretetnek és elkötelezettségnek az állam általi elismerése az ellentétes nemű párok bizalmas és személyes döntéseit meg fogja változtatni.
2015. július 13. 16:18
Ezzel a mai szöveggel erkölcsileg vált méltatlanná pozíciójára. És Polt Péter mellé került a polcra, ahol a kormányváltás utáni alkotmányos forradalom esetén helyben nem hagyható szereplők sorakoznak. Nem a magyar alkotmányosságot védi ő, még csak nem is a Fideszt, hanem saját, gyáva túlélését.
2014. május 28. 17:00
A jogellenesen kirúgott korábbi LB elnöknek a strasbourgi bíróság kártérítést egyelőre nem ítélt meg, a felekre bízta, hogy megegyezzenek.
2014. május 27. 12:11
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elsőfokú ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették Baka András emberi jogait, amikor idő előtt elmozdították a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjáról.