népirtás

Hereroi felkelés, 1904
2017. március 18. 11:57
Namíbia kormánya döntött: harmincmilliárd dolláros kártérítésért perlik Németországot a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt az 1904 és 1907 közötti hereroi felkelés véres leverése miatt, amelynek során több mint 65 ezer embert öltek meg. A délnyugat-afrikai ország akkoriban német gyarmat volt.
Bepanaszolhatják Izraelt
2015. április 1. 12:28
Hatályba lépett szerdán a Palesztin Hatóság csatlakozása a háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények ügyében eljáró, hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz. Így kivizsgálhatók lesznek a palesztin területeken elkövetett Izrael általi jogsértések, annak ellenére, hogy Izrael nem részese a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló egyezménynek.
2015. február 3. 14:10
A sajtóvárakozásoknak megfelelően egyik fél esetében sem állapította meg a népírtásért való felelősséget az ENSZ hágai Nemzetközi Bírósága a Horvátország és Szerbia között zajló népirtási perben. A testület szerint – bár történtek háborús bűncselekmények – nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a másik etnikum kiirtása bármelyik állam célja lett volna.