Szlovákia

Igazságszolgáltatás
2016. március 10. 10:51
Zsák Malina Hedvig kérvénye nyomán a Nyitrai Járási Bíróság kezdeményezte, hogy a hamis tanúzás ügyében folyó eljárás kerüljön át egy magyarországi bírósághoz. Malina 2013-ban felvette a magyar állampolgárságot, majd Szlovákiából Magyarországra költözött.
Csak kölcsönbe
2016. január 15. 11:40
A Fővárosi Törvényszék átadta a szlovákiai besztercebányai büntetőbíróságnak a Fenyő- és Cinóber-gyilkossággal, valamint az Aranykéz utcai merénylettel vádolt Jozef Rohácot, mivel ott is több életellenes bűncselekmény kapcsán folyik ellene eljárás. A férfit február 22-éig kell visszaadniuk, addig a szlovák hatóságok kötelesek őrizetben tartani. A héten előkerült Rohác bűntársának holtteste.
EU
2015. december 29. 08:38
Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint hallatni kell hangunkat az uniós jog megalkotása során is, a magyar identitás szempontjából fontos ügyekben esetenként eltérő álláspontot kell megjeleníteni. Szerinte Magyarország határozott, Európára viszont a megosztottság, az elbizonytalanodás a jellemző.
2014. október 22. 12:16
Novák Előd szerint példaértékű, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint sem a családi és magánélethez való jogot, sem a diszkrimináció tilalmának elvét nem sérti, ha megtiltják valakinek közhivatal viselését, mert együttműködött az állampárti titkosszolgálatokkal.
Kevesen voltak a döntéshez
2014. szeptember 17. 11:57
A szlovák alkotmánybíróság formai okokból elutasította az állampolgársági törvény felülvizsgálatát, mely szerint elveszti szlovák állampolgárságát, aki más ország állampolgárságát felveszi. A testületben egyik vélemény mellett sem volt meg a többséghez szükséges hét szavazat.
Főbírói bölcsességek
2013. december 7. 08:04
Štefan Harabin, a szlovák Legfelsőbb Bíróság elnöke egy egyetemi előadásában osztotta ki a sajtót, a civileket és az Alkotmánybíróságot.