Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Átalakulás: a Pártra már nincs szükség, de a „szakértők” túlélnek

2012. november 09. 12:33

Érdemes óvatosnak lennünk a Medián adataival.

2012. november 09. 12:33
Bezerédi
Kerdem

„A HVG által tegnap közölt Medián-felmérés szerint a szocialisták októberben a negyedik helyre csúsztak vissza a Fidesz, Bajnaiék és a Jobbik mögé (bár a HVG táblázatban harmadikként szerepelnek, a Jobbik négyből három kategóriában megelőzi őket, a teljes népességben pedig mindkét formáció 10 százalékon áll).

Először is, érdemes óvatosnak lennünk a cég adataival. A Medián ugyanis a 2010 előtti időszak egyik haszonélvezője volt, 2006-ban a Szondával »legfeljebb bruttó 182 millió forintos« megbízást nyertek a Miniszterelnöki Hivataltól, de 2005-ben és 2006 első felében is hasonló nagyságrendű összegek pöröghettek a céghez. 2008-ban csak a kancellária 7 milliárd forintot költött külső szerződésekre, itt is felbukkant a listán a Mediánhoz köthető név. 2009 februárjában a Median újabb nagyjából 190 milliós megbízást kapott. 2010-ben Bajnaiék kormányzásuk végéhez közeledve még kötöttek velük egy 50 milliós megbízást (a Szonda ekkor 100 milliót kapott), a feladatot pedig 2010 május végéig, azaz a kormányváltásig kellett elvégezni. Az interregnumhoz közeledve máshol is ügyes ötletek támadtak, Bajnaiék alapítványának tavalyi tanulmányához ugyanis egy a Tárki által 2010 májusában (azaz a választás után) a Miniszterelnöki Hivatal megrendelésére elkészített »Aktív szociálpolitikai eszközök, feltételekhez kötött készpénztranszferek a világban es Magyarországon« címen született kutatást is felhasználtak, ez a Haza és Haladásnak 0, az adózási előnyöket nem Cipruson kereső vagy ajánló, mezei adófizetőknek 5 millió forintjába került.

Mindezt nem a személyeskedés, vagy esetleg az érdemtelenség miatt volt érdemes megjegyezni, hanem amiatt, mert maga Szigetvári Viktor szokta fenntartással kezelni a jobboldalhoz köthető, a jelenlegi kormánnyal szerződésben álló (»a Fidesz által fenntartott«) intézetek kutatási adatait. Szigetvári persze roppant következetes, főnöke most éppen a Fideszt vádolja karaktergyilkossággal, miközben a Ron Werber mellett szocializálódott operatív alelnök úrnak is lehetnek ilyen tapasztalatai („Ron elfogadott, én magyaráztam el neki, hogyan néz ki a magyar választási rendszer, mik a dinamikák, mit tiltanak a szabályok, mit nem.” Mozgó Világ, 2011 július).”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kommentelő
2012. november 09. 18:03
Csak szólok, hogy MINDIG a Medián eredményei álltak a legközelebb a későbbi eredményekhez. Tehát hiába fizette őket az MSZP-SZDSZ kormány, ők nem eredményhamisításra specializálódtak, mint a Fidesz-KDNP Nézőpont-Századvégje. Ebből is látszik, hogy a NER-ben csak akkor érvényesülhetsz, ha a csillagokat is lehazudod az égről, míg az előző kormány alatt a szakértelem is elég volt. Ennyi, lehet diszlájkolni, ha meg valaki belinkel egy megbízhatatlan Medián-kutatást, akkor el is hiszem, hogy elgondolkodott.
brabant89
2012. november 09. 16:57
Amennyire én tudom, a Medián előrejelzései általában a legpontosabbak. A Medián a szakmai hitelességével játszik, ha manipulálta az eredményeket. Az elkövetkező időszakban majd meglátjuk, a többiek mennyire mérik az Együtt 2014-et.
OrangeOrder
2012. november 09. 16:14
"Szigetvári persze roppant következetes, főnöke most éppen a Fideszt vádolja karaktergyilkossággal, miközben a Ron Werber mellett szocializálódott operatív alelnök úrnak is lehetnek ilyen tapasztalatai („Ron elfogadott, én magyaráztam el neki, hogyan néz ki a magyar választási rendszer, mik a dinamikák, mit tiltanak a szabályok, mit nem.” Mozgó Világ, 2011 július).”" Szép, jópofa dolgok ezek :)) nem is értem, miért kellett az egész werberes kampányt beismerni, így már az előtt se tagadhatnak, aki amúgy elhitte volna, hogy őszinte és spontán volt a 2002-es kampány...
gvarga10
2012. november 09. 16:00
Felmérés,szondázás,közvélemény kutatás, tudományos célspecifikus mintavétel, attitüdök megjelenitése,hasraütés, proaganadatevékenység célzatos aspektusokkal,meg a jó öreg ördög tudja,hoy mi még? Ezek közvéleménykutatások.A valóságtartalom mindig a megrendelő igényétől függ! Mit ,kik akarnak láttatni! Sir Winston Curchill pl azt mondta-a statisztikáról-az is hasonló cipőben jár- csak annak hiszek,amit magam hamisitottam!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!