Így nevel öntudatos polgárrá a közszolgálati média

2012. december 21. 09:52

Még mindig van lejjebb: Ifj. Lomnici Zoltán és az MTVA Hírközpont szerint a középiskolásokat nem illeti meg a szólásszabadság.

2012. december 21. 09:52
Alkotmányjogászok
Így írnánk mi

Az ifjabb Lomnici az egyik legszórakoztatóbb média-alkotmányjogászként eddig elsősorban a Helyi Téma hasábjain újította meg a magyar közjogot, most azonban a Kossuth Rádió Krónikájában keltett feltűnést egy – tőle megszokott módon – közismert tényekből és az ezekből levont meglepő következtetésekből álló nyilatkozattal. Az e héten középiskolások által szervezett tandíjellenes demonstrációk kapcsán találta ugyanis a Polgári Törvénykönyv korlátozott cselekvőképességre vonatkozó szabályaitól indulva azt mondani »azok a petíciók, nyilatkozatok, amelyeket a diákközösségek írnak, érvénytelenek«, mivel azokat a törvényes képviselőik nem hagyták jóvá. Emellett szerinte »politikai nyilatkozatra felhívni 18 év alattit nemcsak etikátlan, hanem büntethető is, hiszen a fiatalnak nincs kellő információja arról dönteni, helyes-e a kezdeményezés«. Az, hogy »volt iskola, amely maga adott igazolást arról, ha a gyerek a tiltakozás miatt nem ment órára, pedig egy joghézagnak köszönhetően volt lehetséges«, ha pedig »bizonyítható, hogy a diákokat egy felnőtt szervezte a demonstrációra, annak jogi következményei vannak«.

Az, hogy ez ifj. Lomnici jogi álláspontja, elsősorban persze az ő személyes problémája. Foglalkoznunk azért kell vele, mert a közszolgálati rádió ezt az álláspontot kommentár és más megszólaló nélkül, »az alkotmányjogász« álláspontjaként közvetítette. Minthogy jogász (mint ezt a nemlétező keretszám nullázásából is tudhatjuk) amúgy is feleslegesen sok van, és alkotmányjogásszal is lehetne valami kisebb folyóvizet rekeszteni, itt alighanem arról van szó, hogy a közmédia azonosult ezzel az állásponttal.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
naftalinernő
2012. december 26. 12:58
Nem mindegy, hogy mit értünk "szólásszabadság" alatt. Nyilván mindenkinek van véleménye, de: tudtommal törvény is van arról, hogy iskolában tilos politizálni. De baloséknak mindent szabad, úgy tűnik.
Oldgóbé
2012. december 23. 19:18
Arra nem reagálnak az "alkotmányjogászok",hogy minap egy Hvg-és elmebeteg "Ki az utcára,ki a térre!" csatakiáltással szennyezi a médiát? Vagy az más,kedves "alkotmányjogász"?
várúr
2012. december 23. 19:17
Kisember. A békemeneten az én 16 éves fiam is ott volt. Velem, az apjával. Jelents fel, hogy mertem elhívni a saját fiam és ő szíveskedett örömmel velem jönni. Míg a diáktüntin több, mint nyolcszáz gimnáziumi tanulótársa közül egyetlenegy se vett részt. A szomszéd gimnázium 900 diákja közül ugyancsak egy lélek sem (Szt. Imre, Szt. Margit. A budai gimik közül egyetlenegy: a Vársmajori cca 100 diákja tüntizett (800 tanuló közül). A békemenetnek cca félmillió résztvevője volt - kétszer - a röhejes télirózsa akciónak legjobb esetben 5-600. Ennyi.
Talibán
2012. december 23. 11:58
Te nagyon hülye vagy, amigo!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!