Na akkor menjetek a picsába!

2013. szeptember 11. 13:49

Kapjon a DK 6 biztos bekerülő helyet a listán. Kapjanak a Liberálisok 5 biztos bekerülő helyet a listán. Kapjanak Bokrosék 1 biztos bekerülő helyet a listán. A fennmaradó biztos bekerülő helyek 60% legyen az MSZP-é, 40%-a az Együtt PM-é.

2013. szeptember 11. 13:49
Rózsa Mihály
Facebook

„A Fidesz és Orbán olyan választási rendszert hoztak létre, mely rendszer minden területen feléjük lejti a pályát. A magyar társadalom annyira a béka segge alatt van mentálisan és morálisan, hogy Orbánék leváltása ebben a torz választási rendszerben csak akkor oldható meg, ha a demokratikus oldal összes pártja, széles választási összefogást hoz létre. Kik azok, akiknek mindenképpen össze kéne fogniuk? MSZP, Együtt-PM, DK, Liberálisok, LMP. És talán még érdemes lenne megállapodás lehetőségét megkeresni Bokrossal is. Ez a 7 párt már bőven elég erőt tud felmutatni Orbánnal szemben. Ok. Az LMP beállt már jó ideje a Fidesz szatellit pártjává, így rájuk ebben számítani nem lehet. Nem baj, nincs nagy jelentőségük. De az összes többinek EGYETLEN közös listát kellett volna létrehozni és MINDEN egyéni körzetben közös jelölteket állítani. EZ HOZTA VOLNA LÉTRE AZT A SZÜKSÉGES ERŐT, AMI FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES LENNE ORBÁNÉK LEVÁLTÁSÁHOZ, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG FELSZABADÍTÁSÁHOZ!!!!!! Minden más a vereség, Orbánék hatalomba segítésének irányába mutat. Az összefogást egyedül a jobb és a bal szélsőségesei felé kell határozottan és egyértelműen zárni.

De jöttek a kicsinyes pártérdekek. Miközben elfogadom, hogy a pártérdek egy fontos dolog, hiszen magam is egy párt aktív tagja vagyok, de a pártérdek nem írhatja felül a józan ész elvét és az ország érdekét. Az MSZP a legnagyobb ellenzéki párt. Nagyon szépen hangzik és igaz is. De ez csak annyit jelent, hogy vakok között a félszemű a király. Hiába nagyobb valamivel a farka mint a többinek, ha azzal még érdemben dugni nem lehet. Ha nekik van pártérdekük, akkor tessék megérteni, hogy a többi szereplőnek is van. És tiszteljük annyira egymást és a Köztársaság mellett kitartó választókat, hogy mindenki érdekét egyformán fontosnak tartjuk. És ez legyen a tárgyalás alapja, ha már az ország érdeke itt pár felkapaszkodott undoknak nem is kiemelten fontos.

Alulról kellett volna az összefogást felépíteni. ÉS MÉG MINDIG NEM KÉSŐ!!!!! Kapjon a DK 6 biztos bekerülő helyet a listán. Kapjanak a Liberálisok 5 biztos bekerülő helyet a listán. Kapjanak Bokrosék 1 biztos bekerülő helyet a listán. A fennmaradó biztos bekerülő helyek 60% legyen az MSZP-é, 40%-a az Együtt PM-é. Az egyéni körzetekből kapjon 5 esélyes és 2 bizonytalan helyet a DK. A Liberálisok kapjanak 3 esélyes és 1 bizonytalan helyet. A maradék helyeket az MSZP és az Együtt-PM ossza el 60-40 arányban egymás között. Ezt a magam részéről egy tisztességes és mindenki számára vállalható alkunak gondolnám és ezzel biztosítva lenne, hogy minden párt eltérő arányban ugyan, de érvényesítheti pártérdekét is. Ha ezt el tudnák fogadni, azzal teremtenék meg a szükséges alapját annak, hogy Orbán és a rezsime nagy valószínűséggel leváltható legyen. Ha ez a megállapodás meg van, akkor már lehetne a sokkal fontosabb kérdéssel is foglalkozni, hogy mihez kezdjen az országgal az összefogás, ha sikerült felszabadítani a Fidesz megszállás alól.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
S0ma
2013. december 29. 18:25
Ez sem a rózsabokorban jött a világra! Tudod mit, Rózsa? Kapja a DK az összes helyet! Meg még egyet. Vácott!
Berecskereki
2013. szeptember 11. 19:58
Ruzsa Mihál, ezt Hutti haveroddal - alias Vakhangya - is megvitattad? Neki is ez a véleménye? Máskülönben; "Na akkor menjetek a picsába!" libasorba.
blaupanter
2013. szeptember 11. 18:30
Hi be csúf,mondá Rózsa Sándor. ne tévesszük össze Sándort-misivel.Misiéknek talpa alatt fütyül a szél.Az őszi,a téli és a tavaszi is.Húzzatok melegebb éghajlatra,oda-oda a pi.....ába.
Akitlosz
2013. szeptember 11. 18:26
"Ez a 7 párt már bőven elég erőt tud felmutatni Orbánnal szemben." Csak ebből a hétből háromnak semmiféle ereje nincsen, kettőnek pedig csupán néhány százaléknyi. A hétből kettőnek van számottevő támogatottsága, s ez a kettő már meg is állapodott egymással. "EZ HOZTA VOLNA LÉTRE AZT A SZÜKSÉGES ERŐT, AMI FELTÉTLENÜL SZÜKSÉGES LENNE ORBÁNÉK LEVÁLTÁSÁHOZ, A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG FELSZABADÍTÁSÁHOZ!!!!!!" Ahhoz nem a vörös hadsereg kellene inkább?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!