A bankokkal most nem tárgyalna a Fidesz

2014. június 25. 14:11

Ha lenne mindenre kiterjedő, teljes körű megoldás, akkor ezt a törvényt már benyújtottuk volna. Interjú.

2014. június 25. 14:11
Gulyás Gergely
Gulyás Gergely
Origo

Ön azt mondta a múlt héten, hogy sem a kormány, sem a kormánypártok számításai nem készültek el arról, hogy mekkora költségekkel járhat a devizahitelek kivezetése. Ez most már elkészült? Helytálló lehet a 400 milliárdos költségvetési teher, amelyet elemzők emlegetnek? 

Mindenki számol egyelőre, de végleges eredménye ennek kormányzati részről nincs, a sajtóban megjelentek bizonyos becslések, azt még nem tudom megmondani, hogy ezek mennyire helytállóak. Ma a Magyar Nemzeti Banknál vannak a kereskedelmi bankokra vonatkozó olyan adatok, amelyek segítségével a két kúriai határozat, valamint a kivezetés  következményei kiszámolhatók. De hangsúlyozom: nincs mozgásterünk. Tehát ha a Kúria döntése értelmében valami jogellenes volt, akkor két lehetőség van. Az egyik, hogy az Országgyűlés nem alkot törvényt, és akkor ebben az esetben a bíróságokat perek tízezrei fogják elárasztani előre garantált végeredmény mellett, ami sokkal rosszabb lesz az államnak, a bíróságnak és a bankoknak is. A másik lehetőség pedig az, hogy alkotunk egy olyan törvényt, amelyik szabályozza ezt az eljárást és a jogellenesség következményeit. De itt másodlagos az, hogy itt ennek milyen következménye van, mert egy jogállamban egy bírósági ítéletet végre kell hajtani, akkor is, ha ez esetleg – mint most ebben a konkrét esetben a bankokra nézve – terhes. 

Olyan szempontból nem másodlagos, hogy esetleg azoknak a pénze is veszélybe kerül, akiknek nem is volt devizahitelük... 

Az Országgyűlés azért is fogad el olyan törvényt, amely valamennyi banknál vezetett befektetést biztonságba helyez, és egyébként azért is van ezekre a befektetésekre állami garancia, hogy föl se merülhessen, az hogy bárki a saját pénzét ne tudja biztonságban Magyarországon. 

A megoldási javaslataik csak a lakáscélú devizahitelekre vonatkoznak, vagy a szabad felhasználásúakra is?

Biztos, hogy ha ingatlant terhel a jelzálogjog, tehát ha a devizahitel-szerződés megkötését követően ingatlanra alapítottak jelzálogjogot, akkor függetlenül attól, hogy az szabad felhasználású vagy lakáscélú volt, erre ki kell, hogy terjedjen.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KEZDŐ
2014. június 25. 19:03
Szerintem a bankok az autóhiteleknél is ugyan olyan tisztességtelenek voltak mint a lakás fedezetű hiteleknél!Véleményem szerint ezt sem szabad kihagyni. Sok embert illetve mindet vastagon megloptak! Mikor felvettem azt mondta az autókereskedő, hogy csak devizahitelre tudja adni és ne féljek mert a Meggyesi kormány olyan jó lesz, hogy lehet a felét se kell fizetnem egy év múlva. Nekem már szeptemberben lejár a merci áron vett autóm hitele (Suzuki) de még sok szenvedője van a Meggyesi Gyurcsány kormány politikájának. Talán ezekkel is kellene foglalkozni!
Vlagyimir
2014. június 25. 16:14
Ez a Gulyás nem ember, hanem egy droid. Bármikor képes az arcizma rándulása nélkül szó szerint felmondani 15 évre visszamenőleg minden direktívát, amit a Fidesz sajtó osztálya kiadott. Egyenlőre ez az egyetlen, amit tud, mert droid gyártásban még nem vagyunk tökéletesek
Jancsipapa
2014. június 25. 15:24
Nem kell velük tárgyalni .Törvényt alkotni (nagyon gyorsan ,mert sokaknak lassan mindene oda lesz ),ők meg tudomásul kell,hogy vegyék .Vissza a rabolt pénzt !
balbako_
2014. június 25. 15:00
Ez bizony várható volt. Most a horribilis haszon egy részét vissza kell köhögnie a bankoknak. Fájni fog, nem kicsit, nagyon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!