A jogászképzés céljairól

2014. szeptember 07. 18:01

Nagyon fontos lenne, hogy megtanítsuk a joghallgatóknak, hogy az emberi méltóságot sértő helyzetbe semmilyen körülmények közt ne hozzanak másokat.

2014. szeptember 07. 18:01
Alkotmányjogászok
Így írnánk mi

Az ELTE két kari hallgatói önkormányzat tevékenységét függesztette felgólyatáborokkal kapcsolatos ügyek miatt az egyéni felelősséget tisztázó vizsgálatok elrendelése mellett. A tanító- és óvónőképző karon a tábor egyik szervezőjét gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy megerőszakolt egy fiatal lányt, az állam- és jogtudományi karon viszont  egy hallgatói honlapra évekkel korábban feltöltött, de nyilvánosságot az index cikkének köszönhetően most nyert vállalhatatlan szövegű »rigmus« miatt történt meg ugyanez az intézkedés.

Bár a két ügy kezelése nemcsak a nyilvánosságban, hanem az ELTE hivatalos reakciójában is összemosódott, de az utóbbival lehet és szerintünk kell is külön foglalkozni. (...)

Az egyetem részéről enyhén szólva őszintétlen reakció  »az ELTE normáival élesen szembenálló rigmusok« jelenségét akkor – és nem korábban – felismerni és szankcionálni, amikor azokról a széles nyilvánosság is tudomást szerez. A hasonló egyetemista nóták ennyire – vagy csak egy kicsit kevésbé – ocsmány ága ugyanis mindenhol a kari közösség szervezeti kultúrájából táplálkozva élő káros hagyomány, aminek eltűrését és fennmaradását kifejezetten igazságtalan csak a gólyatábort szervező hallgatókon leverni. (...)

Az igazán fonák eleme azonban a történetnek az összes instruktori kör azonnali, a vizsgálat eredménye előtti betiltása: ez ugyanis – az egyetlen instruktori kör egyetlen dalára alapozva bizonyított – normasértéshez képest kollektív, egyéni felelősséget nem vizsgáló szankció. Az meg a joghallgatóknak megtanítandó tananyag másik fontos része kellene, hogy legyen, hogy ilyet nem alkalmazunk.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. szeptember 10. 11:00
Nagyon fontos lenne, hogy megtanítsuk a joghallgatóknak, hogy a jog nem a jogászok gazdagodására, hanem a polgárok védelmére kell szolgáljon. Hogy nem a jogért van az igazságszolgáltatás, hanem az igazságért a jogszolgáltatás.
Ángyán Páván
2014. szeptember 10. 11:00
A jogászok mindigis vadul tudtak mulatni, nem ez az primitiv állatság nem a klasszikus jogászoktól gyön.
Tintamin
2014. szeptember 10. 11:00
Ma az országot jogászok irányítják (rabolják ki). A legsikeresebb kormányközeli pénzszivatjúkat a legjobb jogászok segítik, hogy maximálisan törvényesek legyenek. A hihetetlen mértékű állami korrupciót tulajdonképpen a jogászok bástyázzák körül. Ezen jogászok erkölcsi érzéke zérus, de hát ezt a példát az ország vezetése mutatja nekik. Azaz ma a jogászok segítenek a maffiának (Simicska-Nyerges-Mészáros-Lázár-stb.) lopni.
Tintamin
2014. szeptember 10. 11:00
jaj: szivattyú...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!