Folytatódik a szabadságunk szűkülése, és senkit sem érdekel

2014. szeptember 12. 13:21

Paradoxnak tűnhet, de a szabadságunk tovább korlátozását fogja jelenteni Simicska médiabirodalmának átjátszása Vajnához és Habonyhoz.

2014. szeptember 12. 13:21
Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

De nem ez a lényeg: a lényeg az, hogyha legalább megközelítő helye volna a szabadságnak a politikai kultúránkban, és az egyetem valóban az lenne, ami a középkorban volt (önkormányzó intézmény, egyetem), akkor a sajtó és a rektor úgy küldené el a jeges déli sarkra az egész kormányzati sleppet meg gondolkodásmódot, hogy csak messziről vonyíthatnának utánuk a szánhúzó husky-k is. De nem. Miért nem? Mert -- amit szőrmentén megtudunk a cikkből is -- egészen nyilvánvaló a kormányzati és rektori (és sajtó?) egyetértés a diákszervezeteknek a HaHá-s tüntetések óta érő megregulázásában és a befolyásuk megtörésében. Annak ellenére is, hogy a most megtámadott szervezet, a HÖK, távolról sem kormányellenes, sőt 2012-ben látványosan távol tartotta magát a nagy diákfelvonulásoktól is, illetve privátim kiegyezett akkor a hazug oktatási kormányzattal. A mostanában mindenkit, csak a kormányt nem ellenőrző KEHI ennek ellenére javasolja is a HÖK-ök szenátusi helyeinek jelentős korlátozását. Csak a miheztartás végett, ezek után ne csodálkozzon a b. olvasó, ha a KEHI legközelebb a családonként elvárt gyerekek számát is kikényszeríti, mondván, érinti a közpénzek felhasználását -- többek között a b. olvasó most (is) taktikusan kussoló családjában. (Tisztelet a kivételnek.) Csak a miheztartás végett, mindaz, ami zajlik most, az a társadalom még mindig legaktívabb és legszabadabb rétegének, a diákságnak, a diktatúrákra nagyon is jellemző megfélemlítése és további depolitizálása (illusztráció a Tiananmen térről).

Paradoxnak tűnhet, de a szabadságunk tovább korlátozását fogja jelenteni Simicska médiabirodalmának átjátszása Vajnához és Habonyhoz (ezzel egy időre legalábbis visszatér a jobbos média uniszólója), evidensen idetartozik a »civilszervezetek«elleni agresszió, hiába a gyenge gyanú, hogy külföldi pénzen politikai tevékenységet végeztek, hiszen ebben az országban csak a hülye nem tudja, hogy (1) a Fidesz kinyírta a az ellenzék belföldi pénzhez jutásának csatornáit, miközben kriminalizálta a külföldi források használatát, (2) maga viszont gátlástalanul egybegyúrta a közpénzeket a párt- és klientúrapénzekkel, tehát minimum ízléstelen tőle néhány milliárd forint sorsát firtatni -- amellett, hogy a jól megválasztott demonstratív fellépéssel természetesen mindenkinek üzent, akinek még kedve lenne politizálni, hogy kb. ember, ha van eszed, ne tedd!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Scarlet Crusade
2014. szeptember 13. 13:33
Béndekkel vitázni olyan mint sajtreszelővel rejszolni; enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas.
Nannyó
2014. szeptember 13. 10:06
Amit te a szabadságunk szűkülésének vélsz, az nekem inkább a rendteremtés kategóriájába tartozik. Nem baj, ha hülyegyerekek nem ugrálhatnak a Sándor palota erkélyén, nem baj, ha a HÖK-ös gyerekeket megregulázzák egy kicsit, nem baj, ha gólyatábor címen megszünnek a gyerekeket lezüllesztő tivornyák. Nem baj, ha a kurvanagy liberalizmus után egy kis tekintélyelvű irányítással találkoznak. Jót fog tenni nekik. :)) A civil szervezetekkel kapcsolatban meg nem baj, ha kiderül, hogy egy szűk kör egyéneinek a privát meggazdagodását szolgáló pályázati rendszernek vége lesz. Én elsősorban nem a civilek politikai tevékenységén vagyok felháborodva, hanem azon, hogy irreális célokra pályáznak meg pénzeket és meg is kapják. Elszámoltatás meg nincs.
Ángyán Páván
2014. szeptember 13. 00:33
A fitymaszűkületét vetiti ki a világra.
fcsabi
2014. szeptember 12. 18:31
Amennyiben ebben az országban nem volna szabadság, akkor a cikk szerzője most kezdené meg a második négy évét a szegedi Csillagban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!