Elszámolás: Tapolcán dönt a Fidesz–KDNP

2014. szeptember 10. 08:24

Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait. Interjú.

2014. szeptember 10. 08:24
Rogán Antal
Magyar Nemzet

„A kormány az elmúlt hetekben többször tárgyalt a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolási törvényjavaslatról. Milyen elemeket tartalmaz a kabinet frakció elé kerülő javaslata?

bankok elszámoltatásának egyik legfontosabb fejezete jön most. A Kúria jogegységi döntése alapján a pénzintézeteknek minden egyes szerződés minden egyes forintjával el kell számolniuk, függetlenül attól, hogy lakáshitel, szabad felhasználású jelzáloghitel, autóhitel, forint- vagy devizahitel. A parlament nyári döntése azt szolgálta, hogy ne kelljen az embereknek egyenként pereskedni. Mi felállítottuk azt a vélelmet, hogy a bankok minden esetben tisztességtelenül jártak el, ez ellen a bankok perelhetnek, és ha a perek lefutnak, akkor eljön az elszámolás ideje. A törvényhozás feladata most egy olyan törvény megalkotása, amely rögzíti, hogy mekkora összeg jár vissza, azt, hogyan kell az adósok számára folyósítani, és ami nagyon fontos, hogy mi lesz a későbbiekben ezekkel a hitelekkel. Ezért fontosnak tarom, hogy az eredeti kamatszintre történő visszatérés lehetőségét is vizsgáljuk. Döntenünk kell arról is, hogy bevezetünk-e egy kamatemelési moratóriumot arra az időre, amíg kidolgozzuk a fair bank- és hitelrendszer szabályait. Fontosak ezek a szabályok, hogy a bankok soha többé ne élhessenek vissza a helyzetükkel, ne legyenek olyan kibúvók, apró betűs részek a szerződésekben, amelyek a hiteleket a magyar családok számára kiszámíthatatlanná teszik. (...)

Azokra is vonatkozik, akik végtörlesztettek?

Erről a kérdésről dönteni kell a frakcióülésen. Szerintem, aki végtörlesztett és vele szemben tisztességtelenül jártak el, azoknak ugyanúgy visszajárnak a forintjai a Kúria döntése alapján. A mai állás szerint egyenként kell pert indítaniuk ennek érdekében.

Több bank is jogorvoslati lehetőségeket keres, legutóbb pedig egy bíró kérte a nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását az Alkotmánybíróságtól. Ezek a próbálkozások akadályozhatják-e a kérdés rendezését?

Felkészültünk erre, ezért a bankok időhúzási kísérlete sikertelen lesz. Biztos vagyok abban, hogy  az Alkotmánybíróság eljárásával együtt is  februárra be tudjuk fejezni az elszámoltatás folyamatát. Mindenki kézhez fogja kapni a saját elszámolását, és annak alapján látni fogja, hogy lezárt szerződés alapján mennyit kap vissza, folyamatban levő esetén pedig mennyivel csökkent a tőkéje, kamata, és mennyivel kell havonta kevesebbet fizetnie.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
poppy flower
2014. október 03. 10:55
Ne várd. Kommunista, kommunistának nem vájja ki a szemét,még akkor sem ha népnemzeti kereszténynek sminkeli magát.
A helység galagonya
2014. szeptember 28. 14:03
Valahol azt olvastam, hogy ez a Toncsi gyerek talpig becsületes. De mi van a talpa felett?
várúr
2014. szeptember 22. 19:35
Most aztán jól megrémült a fidesz. Nemezisnek nem tetszik Lázár. Lesújtott a végzet, azaz nemezis. Vége Lázárnak.
balbako_
2014. szeptember 17. 16:22
Helyes!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!